A 9 milliárd köbméteres hazai földgázfelhasználásból mindössze 1,5 milliárd köbmétert tesz ki a kimerülőfélben lévő gázmezőkből származó hazai kitermelés, a többi mind Évente legalább egymilliárd köbméter földgáz felhasználása megspórolható lenne a geotermális energia segítségével – írja a Növekedés.hu.

A termálvíz hőfoka magyar területeken legfeljebb száz Celsius-fok. Ezt lehetne felhasználni épületek fűtésére, különösen azokon a területeken, ahol a fűtési energiát földgáz elégetésével állítjuk elő, ami a hazai lakóépületek jelentős részére igaz.

– mondta Kontra Jenő, a Budapesti Műszaki Egyetem címzetes tanára. Hozzátette, hogy a budapesti távhőszolgáltatás 95 százalékban földgázalapon működik, miközben a fővárosban is van termálvízkivételi lehetőség. 

A szakember elmondta, hogy az országban 200 darab távfűtőrendszer működik. Ezek egy számottevő része termálvízzel is kiváltható, miközben most csaknem száz százalékban gázt felhasználó fűtőművekben fűtik fel őket. Ha ezeknek a távfűtőrendszereknek legalább a 20-30 százalékát át tudnák állítani, tetemes földgázimport-mennyiséget tudnának megtakarítani. 

„A jelenlegi 9 milliárd köbméteres hazai földgázfelhasználásból mindössze 1,5 milliárd köbmétert tesz ki a kimerülőfélben lévő gázmezőkből származó hazai kitermelés, a többi mind import. Ezt a másfél milliárdot tervezik most 2 milliárdra fölemelni, ám még ebben az esetben is 7 milliárd köbméternyi behozatalra szorul az ország, ami a jelenlegi árfolyamok mellett rendkívül költséges dolog” – mondta Kontra Jenő. Véleménye szerint 

ebből a 7 milliárd köbméterből évente legalább 1 milliárd köbméter földgáz felhasználása megspórolható a geotermális energia segítségével.

Elmondta, hogy például Franciaországban komplett új városnegyedeket fűtenek termálvízzel. Hozzátette, hogy Magyarország ezen a téren lemaradt. Sok évtizedes örökség, hogy az ország energetikai szempontból rendkívül földgázcentrikus, amire hazánkon kívül Európában csak Hollandiában van példa – fogalmazott.

A címzetes tanár szerint több tíz, akár harminc nagyobb városban azonnal át lehetne állni a termálvizes fűtésre. Debrecenben és Miskolcon például 20-25 ezer lakást fűtenek nagyrészt földgázalapon távhővel, miközben mindkét város alatt ott van a termálvíz. Miskolcon már termálvizes kiegészítéssel üzemel a távhőellátórendszer. Magyarországon 1200-1400 működőképes hévízkút van, és egy részük nincs is használatban.