Először mutatta meg a világnak lányát Kim Dzsongun, Észak-Korea kommunista diktátora. Eddig arról sem lehetett biztosat tudni, hogy egyáltalán létezik a gyermek, noha a hírekben már régóta pletykáltak erről. Kim és a kis Kim most tömegpusztító fegyvereket tekintettek meg. 

Fotó: AFP

A fotók kedves családi emléknek is tűnhetnének, hiszen apa és lánya kéz a kézben sétálgatott. A rakéták azonban némileg rontottak az összképen. A BBC cikke szerint Kim Dzsuéről nem sokat tudni, valószínűleg Ri Szoldzsu lehet az édesanyja. 

Összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa Észak-Korea miatt

Az amerikai képviselet arra szólította fel a BT tizenöt tagját, hogy egységesen ítéljék el Észak-Korea veszélyes és törvényellenes magatartását.

Dzsue a feltételezések szerint 12-13 éves lehet, bár erről sincs hivatalos információ. 

Rendkívül beszédes, hogy édesapja megmutatta őt a világnak, ráadásul egy katonai támaszponton. Szakértők szerint ezzel Kim Dzsongun egyértelművé tette, hogy ő követi majd a hatalomban. 

Ezzel annak a találgatásnak is véget vetett a diktátor, amely szerint a halála után beindulhat a marakodás a tábornokok között a hatalomért. Bár Kim még csak 38 éves, már évek óta hallani olyan hírekret, hogy súlyos egészségi problémákkal küzd. Emiatt is érezhette szükségét, hogy minél előbb megmutassa a dinasztia újabb tagját a nyilvánosságnak. 

Fotó: AFP

A BBC cikke szerint Kim Dzsue létezéséről már 2013-ban beindultak a találgatások, miután Dennis Rodman amerikai kosárlabdázó – aki remek kapcsolatot ápol a diktátorral – 

egy phenjani látogatása után véletlenül elszólta magát, és azt mondta: karjaiban tarthatta Kim kislányát.

A szeptemberi állami ünnepségeken a kislány már feltűnt az ott készült videókon, de akkor még nem erősítette meg senki hivatalosan, hogy Kim lányáról van szó. A mostani képek után viszont már kétség sem férhet ehhez. 

Kim Dzsongunnak a hírek szerint két lánya és egy fia van, a most bemutatott kislány a legidősebb gyermeke.