A Diana hercegnő által viselt különleges, kereszt alakú, drágakövekkel díszített nyaklánc a legfontosabb darabja a Sotheby’s január 18-án záródó Royal and Noble online aukciójának. Az aukciósház londoni székhelyén évente megrendezett, arisztokrata származású, „mesélő” tárgyak aukcióján az úgynevezett Attallah keresztért, amely Diana hercegnő egyik kedvenc ékszere volt, előzetes becsértéke szerint 80-120 ezer fontot, azaz 144 ezer dollárt, hozzávetőlegesen 52 millió forintot várnak.

Fotó: Getty Images

 

A Sotheby’s éves londoni „Royal and Noble aukciója a legalkalmasabb terepe az arisztokráciához köthető tárgyak értékesítésének. Ennek az aukciónak az a lényege, hogy olyan tárgyakhoz lehet hozzájutni, amelyeket korábban egy rendkívüli személy birtokolt” – nyilatkozta David Macdonald, a Sotheby’s műtárgyakkal és magángyűjteményekkel foglalkozó részlegének igazgatója, aki szerint 

az aukción ötszáz év tárgyai szerepelnek, és mindegyiknek saját története van, de egyiknek sem olyan jelentős, mint Diana keresztjének.

A 20. század elején készült, ametiszttel és gyémánttal díszített keresztet a walesi hercegnő 1987-ben viselte, a terhes nőket jogaik védelmében támogató jótékonysági szervezet, a Birthright gáláján. Ebben az időszakban kezdett a Diana függetlenedni férjétől és a családtól, ami merészebb öltözködésében és divatválasztásaiban is megnyilvánult. Az aukcióra kerülő ékszert egy Catherine Walker & Co barokk stílusú lila-fekete bársonyruhával párosította.

A medál négyzet alakú ametisztekkel, körkörösen csiszolt gyémántokkal van díszítve. Súlya körülbelül 5,25 karát, és az 1920-as években készítette a Garrard udvari ékszerház, a nyolcvanas években került a hercegnőhöz, majd halála után Naim Attallah, az Asprey & Garrard cég ügyvezető igazgatója szerezte meg a keresztet, amelyet Diana után már senki sem viselt.

Fotó: Sotheby’s aukciósház / Sotheby’s aukciósház

Naim Attallah 2021-ben elhunyt, családjától került most az ékszer az aukcióra, Macdonald szerint a tárgy egy diszkrét barátság megható szimbóluma is. Diana kapcsolata Garrarddal hosszan tartó volt, a híres zafír és gyémánt eljegyzési gyűrűjét is az akkori királyi ékszerésztől választotta 1981-ben. Az évek során Garrarddal folytatta az együttműködést, és számos alkalommal kölcsönzött tőle darabokat.

Az aukción Diana keresztje mellett Portugália egyik legrangosabb arisztokrata családjából származó tárgyak is megvásárolhatók. 

A Visconde de Lancada gyűjteményéből származó kollekció értékes kínai porcelánokat, szobrokat, antik bútorokat és régi mesterek festményeit tartalmazza. Különösen értékesek a 19. század végének vezető portugál festőinek, Silva Porto, Souza Pinto és José Malhoa festményei. A művészetek iránti többgenerációs gyűjtőszenvedély építette fel Portugália vitathatatlanul legnagyobb magángyűjteményét, amelynek darabjai most Londonban kerülnek ki a piacra.

Emellett értékesítik a Spetchley House-ból, a Berkeley család worcestershire-i otthonából való textileket és ékszereket, amelyeket a második világháború alatt egy titkos, befalazott széfben rejtettek el a ház kápolnája alatt található pincében, és csak 2020-ban, egy felújításkor kerültek elő.

Elárverezték Diana hercegnő melegítőfelsőjét

A Fly Atlantic légitársaság flying lady-logójával díszített ruhadarabot gyakran viselte a néhai hercegnő.