Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az államoknak össze kell fogniuk és közösen kidolgozni egy olyan átfogó programot, amellyel megelőzik a koronavírus-járvány kezeléséhez hasonló katasztrofális helyzetet – áll a szervezet által ismertetett tervezetben. 

20220126 BudapestCovid 19 Antigén gyorsteszt
Fotó: Nagy Zoltán / Metropol

A WHO által előrebocsátott egyezmény egyebek között előírná az államoknak a rendelkezésükre álló vakcinák, tesztek és gyógyszerek 20 százalékának közösségi felajánlását a szervezet számára (10 százalékot ingyen, 10 százalékos jutányos áron kellene hogy átadjanak), hogy a WHO ezeket el tudja juttatni a fejlődő országokba is. 

A javaslat a szellemi tulajdonuktól is megfosztaná a gyógyszergyárakat egy pandémia esetén.

Ez a kutatási anyagok és vakcinák eddiginél sokkal gyorsabb és olcsóbb megosztását eredményezné, ami adott esetben milliók életét menthetné meg. A gyógyszeripar természetesen élesen ellenzi az ötletet, hiszen ilyen esetben mindenkivel meg kellene osztaniuk kutatásaikat és vakcináik összetételét.

A javaslat a tagállamok bevonásával készült eddig is, és a továbbiakban is velük együttműködve alakítaná azt a WHO. A tárgyalások február végén kezdődhetnek a tervezettel kapcsolatban, és 2024-ig minden bizonnyal elhúzódnak.

A benne foglaltakat magukra kötelező érvényűként fogadnák el a tagállamok.

A javaslat egy járványhelyzeti ellátási lánc létrehozását is indítványozza, amelynek segítségével sokkal gördülékenyebben lennének képesek reagálni egy jövőbeni világjárványra, illetve egy patogén-megosztó programot is indítana, amely a felismert kórokozók egymással való mielőbbi megosztását segítené elő.

Iparági szakértők generációs lehetőségről és globális paradigmaváltásról beszélnek, amely egyaránt alapozna a magánszektor kutatóira és a nemzeti kormányzatok orvosaira és létesítményeire.

Gyors megegyezésre nem érdemes számítani a szakemberek szerint: rengeteg kérdést kell még tisztázni, mielőtt a javaslatot elfogadhatnák.