Nyolc kínai repülőgép lépte át kedd reggel a Tajvani-szoros középvonalát – közölte a tajvani védelmi minisztérium. Tajvan, amelyet Kína a sziget határozott tiltakozása ellenére a saját területének tekint, az elmúlt években szinte naponta szembesült kínai katonai repülőgépek bevetéseivel, gyakran a sziget légvédelmi azonosító zónájának délnyugati részén.

Xinhua Headlines-Xi Focus: Reshaping China's armed forces
Fotó: Xinhua via AFP

Huszonnégy kínai harci repülőgépet, köztük vadászgépeket és bombázókat észleltek Tajvan közelében kedd reggel 8 óra (közép-európai idő szerint 2 óra) körül 

– számolt be a tajpeji védelmi minisztérium, hozzátéve, hogy négy kínai hadihajó is csatlakozott a „közös harckészültségi járőrözéshez”. Tajvan repülőgépeket és hajókat küldött, hogy figyelmeztesse a kínaiakat, miközben a rakétarendszerek készültségben álltak – derült ki a minisztérium tájékoztatójából.

Orosz hadihajók jártak Tajvan közelében

Japán is megerősítette a korábbi tajvani tájékoztatást.

A tárca közleménye szerint a térségben minden fél közös felelőssége a biztonság és a stabilitás fenntartása. Bármilyen provokatív magatartás, amely összeütközésekkel járhat, nem tesz jót a regionális biztonságnak – derült ki a dokumentumból.

Kína, amely soha nem mondott le arról, hogy erőszakot alkalmazzon Tajvan ellenőrzése alá vonása érdekében, áprilisban hadgyakorlatokat tartott a sziget körül azt követően, hogy Caj Jing-ven tajvani elnök Los Angelesben találkozott Kevin McCarthyval, az amerikai képviselőház elnökével.

A tajvani kormány határozottan tiltakozik Kína szuverenitási igényei ellen, és fogadkozik, hogy megvédi magát, ha Kína megtámadja a szigetet.