Nyolccentis férget találtak egy ausztrál nő agyában
Egy idegsebész olyan dologgal találkozott nemrégen a műtőben, ami rendkívül ritka a szakterületén. Emiatt konzultálnia is kellett a fertőzőosztály szakorvosával. Hari Priya Band ugyanis meglehetősen furcsa elváltozást, azaz betolakodót talált az egyik betege agyában: egy orsóférget. De nem is akármilyet!

Fotó: Shutterstock
A páciens egy 64 éves nő volt Ausztrália New South Wales nevű szövetségi államának délkeleti részéből. A nő először 2021. január végén került kórházba három hétig tartó hasi fájdalommal és hasmenéssel, majd később állandó száraz köhögés, láz és éjszakai izzadás gyötörte. Ezek azonban még semmik ahhoz képest, ami a rá várt. Egy év múlva a nő feledékeny és a depressziós lett. A nőt ezután beutalták a canberrai kórházba, ahol az MRI olyan rendellenességet mutatott ki az agyában, amit csak műtéttel lehet orvosolni.
Habár az idegsebészek rendszeresen foglalkoznak az agyi fertőzésekkel, amikor Band megtalálta a vonagló, 8 centiméteres férget, igazán meglepődött. Az ilyen ugyanis rendkívül ritka.
A meglepő felfedezés után egy egész orvoscsapat kereste a választ arra, hogy pontosan milyen parazitával állnak szemben és milyen kezelés segíthet a betegnek. A csapat azonban zátonyra futott, így külső szakértők segítségét kérték.
A még életben lévő férget egyenesen az ausztrál nemzeti kutatóintézet egyik laboratóriumába küldték, hol megállapították, hogy az egy Ophidascaris robertsi.
Ez a fajta egy olyan orsóféreg, amely általában pitonokban él. A canberrai kórházi beteg a világon az első olyan eset, amikor emberben találták meg ezt a parazitát.
Mégis hogyan került a féreg a beteg szervezetébe?
A páciens egy tó közelében lakik, ahol elterjedtek a szőnyegpitonok. Annak ellenére, hogy a nő nem érintkezett közvetlen kígyóval, gyakran gyűjtött őshonos füveket főzéshez. Az orvosai azt feltételezik, hogy a nő olyan növényt is felhasznált étkezésre, amelyre korábban egy piton székletet ürített. Szerintük a parazita vagy a fű megérintésével, vagy annak elfogyasztásával kerülhetett a nő szervezetébe.
Sanjaya Senanayake, a beteg egyik orvosa a The Guardiennek elmondta, hogy
a páciensben másfajta lárvákat is találtak, amelyek szerte elszaporodtak a testében.
A kezelés meglehetősen összetett, ugyanis a paraziták elpusztítása agygyulladást is okozhatnak, így a folyamat mellékhatásait is kezelniük kell. A páciens jól gyógyul, amit az orvosai továbbra is szorosan figyelnek.
A kutatók most azt vizsgálják, hogy a nő legyengült immunrendszere vezethetett-e a lárvák befészkelődéséhez. Az eset részletesen az Emerging Infectious Diseases folyóirat szeptemberi számában olvasható.

Fotó: Shutterstock
Az Egyesült Államok Centers for Disease Control and Prevention központja szerint az emberekben előforduló fertőző betegségek háromnegyede állatoktól származik, így a koronavírusok is.
Az Ophidascaris-fertőzés nem terjed emberek között, így nem okoz olyan járványt, mint a Covid–19 vagy az Ebola. A kígyó és a parazita azonban a világ más részein is megtalálhatók, így valószínű, hogy újabb esetek is előfordulnak a következő években Senanayake szerint.
Érdemes vigyázni az állatokkal és a környezettel való találkozáskor: mossuk meg alaposan a hozzávalókat, főzzük meg őket jól, és viseljünk hosszú ujjú ruhát, hogy a bőrünk ne érintkezzen veszélyes anyagokkal
– javasolta Peter Collignon, fertőző betegségekkel foglalkozó orvos.
Halálos áldozatokat szedett a legionárius betegség LengyelországbanÖt ember halt meg tüdőgyulladásban a a délkelet-lengyelországi Rzeszów város kórházaiban. A helyi hatóságok vízminták vételét rendelték el a városi vízvezetékrendszerből, kikapcsolták a szökőkutakat, valamint az utóbbi napok hősége miatt működő párakapukat. |


