BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Apple eddigi legnagyobb sikere lehet az iPhone 15, itthon a kedvező ár miatt is szépen fogyott

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az iPhone 15 a debütálása utáni első két hétben olyan jól fogyott, hogy a készletek nem tudták tartani a lépést a kereslettel. Az Apple partnere, az iSTYLE közép-európai vezetője a Világgazdaságnak beszélt az idei iPhone-széria eddigi eredményeiről, valamint a várakozásokról.

Két hete került a boltokba az iPhone 15 és már a premier előtt is sejteni lehetett, hogy a márka szerelmesei kapkodni fognak az új széria után. Értékesítési adatok ugyan még nem állnak rendelkezésre, de az előrendelések elég beszédesek voltak. 

Az iPhone 15-re 50 százalékkal több előrendelést adtak le, mint a tavalyi 14-es szériára, illetve 25 százalékkal többen rendelték meg, mint a legnagyobb számban értékesített iPhone 13 sorozatot

– erről az iSTYLE közép-európai vezetője, Gyarmati Csaba beszélt a Világgazdaságnak.

Az iPhone 15 Pro és az iPhone 15 Pro Max modellből legalább annyi fogy, mint az alapkészülékből, ez pedig azt bizonyíthatja, hogy nem csak a tavalyinál alacsonyabb ár miatt fogy gyorsan az idei almás telefon.
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Gyarmati Csaba arról is beszélt, hogy a rajt hetében az iPhone 15-ből háromszor annyit adtak el, mint tavaly a 14-ből. Ez főként azzal magyarázható, hogy a forint-dollár árfolyamnak köszönhetően az idei széria alacsonyabb áron került a boltokba. Azonban a közép-európai vezető szerint nem csak erről van szó:

A visszajelzések nagyon pozitívak az iPhone 15-tel kapcsolatban, a vásárlók szeretik a készüléket. A tavalyinál alacsonyabb ár nyilván sokakat vonz, de látni kell, hogy a kereslet nagyobb az iPhone 15 Pro modellek, mint az alapkészülékek iránt, és az iPhone Pro Max iránti érdeklődés jelentősen felülmúlja az elmúlt években tapasztaltakat, tehát a fogyasztók értékelik az új termékcsalád technológiai újításait

– magyarázta Gyarmati Csaba. Hozzátette: az eladásokat egyedül az hátráltatja, hogy a raktáron lévő termékek hamar elfogynak. Az ellátási lánc lassan indult, de hétről hétre javul a termékellátás, amit idén várhatóan semmilyen esemény nem fog megzavarni, és jó ellátásra számítunk.

Világszerte már egymilliárd iPhone-felhasználó van. Nincs olyan gyártási kapacitás, amely ekkora vásárlótömeget azonnal ki tud elégíteni

– mondta a közép-európai vezető.

Az iPhone 15 széria egyik legnagyobb újdonsága, hogy immár USB-C töltőt kapott a készülék.
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

 

A vásárlói szokások is az iPhone 15 sikerét vetítik előre

Gyarmati Csaba elmondta, hogy a szoftverfrissítések öt évre visszamenőleg elérhetők. Ennek ellenére a fogyasztók átlagosan 2,8 évente cserélik a készülékeiket.

A készülékek tökéletesen megfelelnek egy ötéves használatra, egyedül az akkumulátorokat érdemes három év után kicseréltetni 

– mondta Gyarmati, annyival kiegészítve, hogy az akkumulátor kapacitása 1,5-2 év alatt 10-15 százalékot veszít a teljesítményéből.

A csalók felköthetik a gatyájukat: az Apple titkos matricával védi az iPhone 15 vásárlóit

Az Apple egy csakis UV-fény alatt látható QR-kód-matricát rejtett el az iPhone 15 dobozán. Ennek a célja, hogy a vásárlók ellenőrizhessék a viszonteladóknál, hogy valóban hiteles forrásból származó készüléket rejt-e az eléjük tett doboz.

A közép-európai vezető arról is beszélt, hogy Magyarországon más az értékesítési struktúra, mint a régiós államokban. Hazánkban szolgáltatói dominancia van az értékesítés terén, az iPhone-ok 70 százalékát adják el ezen a csatornán keresztül, előfizetéssel összekötve és részletfizetésre. A maradék 30 százalék talál gazdára az egyéb partnereken és viszonteladókon keresztül. Ez a tendencia például Csehországban 50 százalék.

Gyarmati Csaba óvatosan jósolni is próbált az iPhone 15 jövőjével kapcsolatban. Elmondta, hogy 

abban biztosak lehetünk, hogy az értékesítések felülmúlják az iPhone 14-et, és akár arra is van esély, hogy eléri a 13-as sikerszéria szintjét is.

Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

 

Fontos az iPhone 15 színe

Az Apple márka egyik fontos pontja, hogy a készülékeit minden évben az aktuális trendeknek megfelelő színösszeállításokban dobja piacra. A 13-as és 14-es széria esetében az üvegfelület volt a divat, az iPhone 15-nél viszont a matt pasztelszínek dominálnak. A fekete színek minden évben keresettek, de az idei modelleknél a natúr lett a legnépszerűbb, illetve a pink iPhone-t választják még nagy számban a vásárlók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.