A Fradi a Balkán grillfővárosában játszik, ahol őket nem ismerik, de Orbánt igen – Leskovac galéria

Körülbelül Pécs-méretű város Szerbia déli határvidékén, Szófiától és Pristinától körülbelül egyenlő távolságban Leskovac. A nevét Magyarországon alig ismerték, amíg ki nem derült, hogy itt lép pályára a magyarokkal az Európa-bajnokságban egy selejtezőcsoportba került szerb válogatott, sőt, az Európa Konferencia Ligában itt játssza az egyébként belgrádi Cukaricki ellen utolsó előtti, sorsdöntő csoportmérkőzését a Ferencváros. Pedig a délszláv világban Leskovacot a régió grillfővárosaként ismerik, és úgy alakult, hogy a nyár végén pont itt jártunk a Balkán legnagyobb grillfesztiválján, és így az itt készült friss fotókon keresztül mutathatjuk be az esti mérkőzés helyszínét.

Erről a fesztiválról beszámolni amúgy is hiánypótló a magyar médiában, alig tudnak róla, pedig aki képes szakítani a Balkánhoz kapcsolódó negatív sztereotípiákkal, annak ez az éves esemény egyedülálló alkalmat kínál rá, hogy szó szerint belekóstoljon valamibe, ami eredeti módon, autentikusan és romlatlanul szerb, illetve délszláv. A csevap, a pljeskavica, a kiváló balkáni sörök és desztillátumok kedvelőinek pedig egyenesen paradicsom.

Idáig eljutni Magyarországról egyébként akár egy huzamban autózva sem gigászi feladat: Belgrádtól Leskovac 275 kilométer az autópályán, körülbelül háromórás út. A nyár végi fesztiválra a körülbelül Pécs-méretű – de építészetében Pécshez nem hasonlítható –, klasszikus „jugoszláv” város központjának egy széles utcáját zárják le, amelynek két oldala ilyenkor megtelik kitelepült éttermekkel és rengeteg ilyen-olyan árussal. 

Illatok orgiája a fesztivál, és a hangoké. Nem az esti koncertekről van szó – amelyeket látva és a szerb lapok google-fordításaiból nehéz nem arra jutni, hogy Szerbiában minden énekes folkénekes –, hanem a vendéglátó egységeknél nem épp szordínóban tolt szerb muzsikára. Természetesen mindegyiknél más a zene, és mivel sátrakról van szó, nem falakkal elkülönített helyiségekről, a fesztivállátogatóknak bőven kijut mindenből – egyszerre. Étel-, ital-, ember- és zenekavalkád. Igazi színes-szagos-ritmusos Balkán.

Leskovac: a Balkán legnagyobb gasztrofesztiválja

Az idén augusztus 21. és 27. között rendezett, egyhetes fesztivál honlapja a Rostiljijadát a Balkán legnagyobb és Európa egyik legnagyobb gasztronómiai seregleteként írja le, amely évente saját becslés szerint félmilliónál is több látogatót vonz ide, a „kis Manchesterbe”, amely a délszláv világban textiliparáról, kozmetikumairól és vásárairól vált ismertté. 

A hömpölygő tömeget elnézve ebben lehet is valami. Az utcán, a vendéglői asztaloknál csak délszláv nyelveket beszélőket hallani, a pénzváltóknál nincsen sor. Az OTP-pénzautomatánál sem (a magyar nagybanknak van szerbiai leányintézete). Ezenkívül Magyarországra csak egy dolog emlékeztet: az itt is elmaradhatatlan kürtőskalács-árusok.

Szerbiára: minden. Az ajándéktárgyként tömegévelt árult pólókon, hűtőmágneseken visszaköszön a közeli s távoli múlt szerb történelme és politikája, természetesen szerb szempontból, és számtalan példával, ami egy-egy nyugati országban igazán nem számítana „PC”-nek. Az egyik leggyakoribb kép például Vlagyimir Putyin orosz elnöké, példázandó a két nép történelmi barátságát, amelyet az ukrajnai háború sem tudott megtörni. Che Guevara mellett elfér Slobodan Milosevic, az örökzöld pedig Nikola Tesla.

Fradi: nem, Orbán Viktor: igen

A Fradi és szurkolói ezekben a napokban érkeztek csak Leskovacra, a Fradi-jelvényt pólón és hátizsákon társaságunk azért már az augusztus végi fesztiválon megmutatta a helyieknek. Nyelvtudás híján kézzel lábbal magyarázva sok mindent megértet az ember. A Fradi-jelvény jelentését megmagyarázni ezen az úton nem sikerült, itt más csapatok futnak.

Amikor azonban arról van szó, hogy Magyarországról jöttünk, a pincérünknek azonnal felcsillan a szeme, és azt a szót ejti ki magától értetődő természetességgel: Orbán. A helyiek láthatóan nem ismernek, de kedvelnek bennünket – igaz, a szerbek alapból vendégszeretők és kitűnő vendéglátók, az étel pedig ezzel egyenértékű minőségű lenne, még akkor is, ha a pljeskavica nem lenne akkora méretű, hogy lelóg a tányérról (de akkora).

Inkább a falás megy itt, mint az italozás, de azért a nyár végi hőségben jól csúszik a sör és a helyi szesz, amit ugye jog szerint nem nevezhetünk pálinkának, bár tartalmában az, hívjuk hát dunyának vagy slivovicának. Az árusoknál nem találjuk, de azért nem teljesen reménytelen a helyzet, ugyanis rövid ücsörgés után az étteremben a harmonikás kisfiút követően megjelenik hatalmas szatyorral egy helyi öregúr (mint kiderül, szintén Orbán Viktor ismerője), a szatyor üvegekkel van teli, s az üvegekben… A pincérek se az öreget nem zavarják el, se a gyereket, se a felnőtt cigánybandákat, akik a vendégeknek húzzák – megtudván eredetünket, egy magyarokról szóló szerb dalt. Ki tudja, persze, nem az egész világról szól-e, némi módosítással.

Szerbia az egész világ, és ide érkeznek a Ferencváros szurkolói

Ez a fesztivál pedig mintha azt üzenné, az egész világ nem más, mint Szerbia, és mi sem kell több, némi módosítással legfeljebb. A szomszéd asztalnál ülők kisebbfajta ünneplésben részesítenek, mikor utánamegyek a pincérnek, és megmutogatom neki, hogy ismétlésnek nehogy a külföldi vendégnek automatikusan kiszolgált Heinekent hozza, hanem a helyi sört.

Hogy fogadják ugyenezek a helyi fiatalok a Fradi ma Leskovacba érkezett szurkolóit, meglátjuk. A Cukaricki ugyan nem kifejezetten helyi Leskovacban, de mégiscsak egy szerb csapat. Mindenesetre aki ma Leskovacban van magyar, érdemes tudnia, hogy a helyi sör kiváló, a helyi grill, ha lehet, még annál is jobb, és így lesz ez jövő nyár végén is, a Rostiljijadán.