BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Geislingen,,Germany,-,July,21,,2021:,Regional,Train,Of,Bwegt

Vonattal vagy repülővel olcsóbb utazni? Ámultunk és bámultunk, mikor kiderült az igazság

Karácsonykor vonattal utazni átlagosan kétszer olyan drága, mint repülővel, állítja a Greenpeace szlovákiai szervezete. A környezetvédők a Pozsonyból való légi- és vonatközlekedés költségeit állították szembe, amiből egyértelműen az előbbi jött ki győztesen.

A Greenpeace környezetvédelmi szervezet a szlovák főváros és 12 európai nagyváros közötti közlekedés költségeit hasonlította össze. Így összevetették, hogy mennyibe került utazni Pozsony és Amszterdam, valamint Barcelona, Berlin, Brüsszel, Koppenhága, Köln, London, Milánó, Párizs, Róma, Velence és Varsó között vasúton és légi közlekedéssel. A november 27-én zárult kutatásban pontosabban azt nézték meg, hogy mennyibe kerül egy retúrjegy december 21-én, 23-án és 28-án, vagyis azokon a napokon, amikor kiemelkedően magas az utasforgalom.

Geislingen,,Germany,-,July,21,,2021:,Regional,Train,Of,Bwegt
pozsony
utazni
Vonattal szinte mindenhová drágább utazni Pozsonyból, mint repülővel.
Fotó: Shutterstock

 

Vonattal vagy repülővel olcsóbb utazni Pozsonyból?

A Pozsony–Milánó vonatút 2,4-szer, a Pozsony–Barcelona vonatút 4,3-szor került többe az alternatív repülőútnál. Azonban a Pozsony és London közötti vonatút még ezeken is túltett a repülőúthoz képest 4,5-ször magasabb költségével. Az összes vizsgált útvonal közül egyedül a Pozsony és a Berlin közötti távolságot lehet olcsóbban megtenni vonattal, mint repülővel a három vizsgált nap bármelyikén.

A legnagyobb árkülönbséget a december 21-i, Pozsony és London közötti retúrjegyekben mérték, ahol 7,6-szoros volt a különbség a vonat javára. 

Ekkor ezen az útvonalon a vonatjegy átlagosan 189,5 euróba (73 ezer forint), míg a Wizz Air repjegye 24,99 euróba ( 600 forint) került a kutatás idején.

A legdrágább vonatjegyek a Pozsony–Barcelona útvonalon voltak, átlagosan 309,6 euróval (119 ezer forint), míg a legolcsóbbakat a Pozsony–Berlin útvonal megtételére adták, átlagosan 35,67 (13 750 forint) eurós árral.

Frankfurt,,Germany,–,November,2,,2022:,Lufthansa,Airbus,A330-300,Airplane
A frankfurti reptérre olcsóbb utazni, mint a város vonatpályaudvarára.
Fotó: Shutterstock

Mivel a vonat a repülővel összehasonlítva 80 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsát ki egy utazóra és kilométerre számolva, összességében szomorú a kép környezetvédelmi szempontból.

A fenntartható vonatközlekedés sokaknak továbbra is megfizethetetlen 

– összegezte Miroslava Ábelová, a Greenpeace Slovakia szóvivője a The Slovak Spektatornak.

A Greenpeace mindenhol a legolcsóbb jegyet vette számításba, azaz a második, illetve turista osztályra szóló, poggyászdíj és hasonló költségek nélküli szolgáltatást, valamint legfeljebb egy alkalmas átszállást, ha az hét órán belüli.

A szlovák fővárosból átszállás nélkül vonattal csupán két város (Berlin és Varsó) érhető el, míg repülővel négy (Róma, Milánó, London, Brüsszel) várossal van közvetlen kapcsolat a vizsgáltak közül. A vasúti utazás népszerűségében pedig az sem segít, hogy a legtöbb vasúttársaság később kezdte árusítani a jegyeket a légitársaságokhoz képest.

Mit lehet tenni a vonattal való utazás népszerűsítésére?

A Greenpeace a kormányoktól és az Európai Bizottságtól várja a nemzetközi vonatjegyértékesítés könnyítését az olcsó repülőjegyekkel szemben. A szervezet szerint erre jó intézkedés lenne az adókivetés és -eltörlés módszere: míg a vonatjegyek áfáját eltörölhetnék és a pályahasználati díjakat csökkenthetnék, addig a légi közlekedés adókedvezményeit megszüntethetnék, megakadályozhatnák a légitársaságok adóoptimalizálását, továbbá új adót vethetnének ki a repülőjegyekre a légi utazás éghajlatra és környezetre gyakorolt negatív ​​hatásának ellentételezésére.

A környezetvédők az elemzésben javaslatként fogalmazták meg az Európa-szerte, egy minden tömegközlekedési típusra érvényes bérlet bevezetését „a nagysikerű németországi, osztrák, magyarországi és szlovéniai mintákra”. Kiemelték továbbá a családok és a kiskeresetűek számára szociális jegyek bevezetésének javaslatát.

Magyarországon a döntéshozók jelenleg mérlegelik a nagyobb utazási kedvezmények biztosítását a sérülékeny csoportok számára.

Greenpeace: sokkal olcsóbb repülni, mint vonatozni, ez pedig megöli a bolygónkat

A Greenpeace arra hívta fel a figyelmet, hogy Európában túlságosan olcsó a repülés. A repülőgépek károsanyag-kibocsátása magas, ami így nagyban hozzájárul a globális felmelegedéshez. Az aktivisták szerint a kormányok az adókedvezményekkel hagyják, hogy a repülés olcsóbb legyen, mint kellene.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.