BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kisüzemi sörfőzést tanulhatnak a hallgatók

Formabontó a BGE hallgatói által megalkotott első sörkülönlegesség, a mélykék színű, feketebodzás, gose típusú ital. Az egyetem magyar sörkultúráról szóló kurzusán a hallgatók tapasztalati úton sajátíthatják el a kisüzemi sörfőzés minden fogását.

A Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGE KVIK) „Magyar sörkultúra” tantárgya keretében a hallgatók nemcsak a sör történetével, alapanyagaival és készítési technológiáival ismerkedhetnek meg, hanem saját sört is készítenek félévről félévre.

A projekt célja, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a kisüzemi sörkészítés minden szakaszába, a tervezéstől kezdve egészen az értékesítésig.
Fotó: BGE

A kurzus résztvevői saját receptjeiket a One Beer gerillasörfőző által javasolt sörtípusokban alkotják meg. Ezután el is készítik saját sörüket az egyetem kiválóan felszerelt tankonyhájában, majd be is mutatják azt az egyetemi és a kari vezetőségnek.

A zsűri konszenzusos döntés során választja ki a legjobban sikerült főzetet.

A BGE első söre egy feketebodzás gose lett, amely a benne található ásványi anyagoknak köszönheti izgalmas, sós mellékízét és látványos kék színét. A terméket a hallgatók a One Beer csapatával közösen fejlesztették tovább, hogy végül piacra dobják a BGE első sörét, melyet az egyetemi közösség 2023 őszén kóstolhatott meg. A sikeres pilot félév után, 2024 elején elkészült a második sörkülönlegesség, amely egy ananászos cold brew coffe milk stout lett.

A projekt célja, hogy a hallgatók betekintést nyerjenek a kisüzemi sörkészítés minden szakaszába, a tervezéstől kezdve egészen az értékesítésig

– mondta Csulak Gergely.

Így a sör megalkotásán túl el kell nevezniük a produktumot, arculatot kell tervezniük hozzá, és kalkulálniuk kell a termék bruttó eladási árát. A kurzus elvégzésével kézzelfogható tapasztalatokat szerezhetnek egy termék piacra kerüléséről.

Az egyetem célkitűzése, hogy a következő években még több hallgatót vonjanak be a projektbe, és minél izgalmasabb megoldások szülessenek.

Reneszánszukat élik a kézműves sörök – itthon és külföldön is

Egy kisüzemi sörfőzde éves szinten legfeljebb hatmillió hordónyi (hozzávetőleg 702 millió liter) sört készít, túlnyomórészt tradicionális alapanyagok felhasználásával – írta az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány a legújabb elemzésében. Ebben arra is kitérnek, hogy a kézműves sörök napjainkban reneszánszukat élik mind globálisan, mind hazai szinten: a globális kézművessör-piac értéke hozzávetőleg 103 milliárd dollárt tesz ki, ez a mutató 2032-re 280 milliárd dollár fölé emelkedhet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.