29 évesen elhunyt az úttörő balerina, aki Beyoncéval is táncolt
Mindössze 29 éves korában elhunyt Michaela Mabinty DePrince, aki többek között Beyoncéval közösen is állt a színpadon, és akit sokan úttörőnek tartottak. A balerina halálát egy szóvivője közölte a táncos Instagram-oldalán.

DePrince családja közleményben közölte, hogy a balerina felejthetetlen inspirációként szolgált mindenki számára, aki ismerte és aki hallotta történetét. A halál okát nem közölték, a család csak annyit közölt, hogy az hirtelen jött.
A háború sújtotta Sierra Leonéból származó balerinát a tánc nemzetközi világa gyászolja, számos részvétnyilvánítás jelent meg halála után – írja a BBC.
„Hiába mondták neki, hogy a világ nem áll készen a fekete balerinákra, vagy azt, hogy nem éri meg fekete balerinákba fektetni, eltökélt és fókuszált maradt és nagy lépéseket tett” – írta például közösségi oldalán Misty Copeland, amerikai pályatársa.
Nem mindennapi történet
Az 1995-ben, a háború sújtotta Sierra Leone Kenema városában született táncosnő hároméves korában árvaházba került, miután mind a két szülője életét vesztette az országban dúló polgárháborúban. Elmondása szerint az ördög gyerekének csúfolták, amiért vitiligóban szenvedett, egy olyan betegségben, melynek hatására a bőr egyes darabjai elvesztik pigmentációjukat.
Négyéves korában aztán egy amerikai házaspár New Jersey-ből örökbe fogadta, és miután új anyja észrevette, hogy mennyire érdeklődik a balett iránt, be is íratták órákra. A középiskola után gyorsan emelkedett a csillaga, és történelmet írt, miután a Harlemi Táncszínház legfiatalabb vezértáncosa lett, majd
szerepelt Beyoncé Lemonade című videóalbumán is.
A nagyhírű Bostoni baletthez 2021-ben csatlakozott második szólistaként, de a Dancing with the Stars tévéműsorban már 17 évesen szerepelt.


