Tarol a KPop Demon Hunters: a mozitermeket is meghódította a Netflix és a Billboard-siker után
Sokakat meglepetésként ért, hogy június végén azonnal letarolta a Netflixet a KPop Demon Hunters (K-pop démonvadászok) animációs film – azt gondolták, hogy olyan sok sebből elvérezhet, hogy a siker nem is lehetőség. Aztán június 20-án megjelent a film, és nemcsak a Netflixet, hanem a slágerlistákat is leuralta, és most már az amerikai mozitermekben is diadalt aratott, olyan filmeket megelőzve, mint a most népszerű horror, a Fegyverek és a Már megint nem férek a bőrödbe, Lindsay Lohan és Jamie Lee Curtis sikervígjátékának folytatása.

A KPop Demon Hunters levadászta a nézettséget
A film a hétvégén több mint 18-20 millió dolláros bevétellel nyitott az amerikai mozikban, ezzel a hétvége legnézettebb produkciója lett. Ez óriási áttörés a Netflix számára, hiszen
a streamingóriás történetében először fordult elő, hogy egy saját animációs film az amerikai box office élére állt.
A KPop Demon Hunters ezzel maga mögé utasította a harmadik hetében futó Fegyverek című horrort, valamint a Már megint nem férek a bőrödbe című vígjátékot is.
A siker azonban nem itt kezdődött: a film a bemutatója után napok alatt a Netflix legnézettebb animációs filmje lett, és már több mint 184 millió megtekintésnél jár. Ezzel minden várakozást felülmúlt, és mára a szolgáltató történetének egyik legnépszerűbb angol nyelvű filmjévé vált. A streaminges siker egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy a mozis bemutató is ekkora figyelmet kapjon.
A nyár slágere lett a Golden
A film zenéje is történelmi sikert aratott. A fiktív lánycsapat,
a HUNTR/X előadásában hallható Golden nemcsak a Billboard Hot 100 listáján ért el első helyet, hanem a Billboard Global 200-at is vezeti
– ritkaság egy animációs film betétdalától. A teljes soundtrack szintén erős rajtot vett: a Billboard 200 listáján a 8. helyen nyitott, majd a 3. helyig emelkedett, ezzel a 2025-ös év legsikeresebb filmzenei indulását produkálva. A siker nem áll meg itt: a film más dalai is tarolnak. A Soda Pop a Hot 100 top 10-be került, míg a Your Idol az amerikai Spotify-lista első helyét hódította meg – ezzel először fordult elő, hogy egy k-pop fiúcsapat ilyen eredményt ér el, még akkor is, ha fiktív felállásról beszélünk.
A Netflix igen jó úton halad a még nagyobb siker felé
A Netflix 2025 első két negyedévében a várakozásokat felülmúló eredményeket közölt még júliusban: a második negyedéves bevételek éves szinten 16 százalékkal nőttek, elérve a 11,08 milliárd dollárt, míg a részvényenkénti eredmény 7,19 dollár lett – szintén jobb az elemzői várakozásoknál. A cég az éves árbevételi előrejelzését is emelte: most 44,8 és 45,2 milliárd dollár közé várja, az eredeti 43,5–44,5 milliárd dolláros sáv helyett.
A cég saját reklámtechnológiai platformot vezetett be világszerte, és története első generatív mesterségesintelligencia-alapú jelenetét is képernyőre vitte. A tartalmi kínálat továbbra is globális szinten erős, a streamingóriás pedig már a játék- és sportpiac felé is komolyan nyit.


