
Patrick Duffy szerepel a Mol új reklámjában
Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy szeptemberben mutatták be Vékes Csaba, a Szia, Életem! író-rendezője romantikus sportvígjátékát, a Lepattanó című filmet.

A produkció főszereplője Scherer Péter mellett Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Rába Roland, Elek Ferenc, Mucsi Zoltán – és a Dallas Bobbyja, Patrick Duffy. A film magyar premierje a miskolci Cinefesten volt, ahova a stáb mellett Duffy is ellátogatott, de a színész Budapesten szállt meg.
Az amerikai színész a magyar fővárosban szerepelt egy másik produkcióban is. Vele forgatták le ugyanis a Mol új reklámfilmjét, amelyben megidézték a magyar olajvállalat 30 évvel ezelőtt készített reklámját, amelyben Larry Hagman szerepelt mint Jockey Ewing. A Dallas című sorozat kultikus negatív szereplőjével forgatott reklám óriási siker volt a 1990-es években Magyarországon.
Az új reklámfilmben Bobby nem hitte el Jockey reklámbeli állítását – miszerint a magyar olaj kiváló –, de most a saját szemével győződik meg róla. Patrick Duffy magyar hangja ezúttal is a Dallasban őt szinkronizáló Csankó Zoltán volt. „Sok minden változott az 1993-as reklámfilmünk óta, de
a most Patrick Duffyval forgatott videónk hangsúlyozottan nem kereskedelmi célú, sokkal inkább szórakoztatni szeretnénk. Törekvésünk, hogy a közösségi médiában segítse a márkaimage támogatását”
– mondta el Molnár-Bencze Rita, a Mol csoportszintű marketingkommunikációs vezetője.





