Marvel akcióvígjátékra váltottunk jegyet a legtöbb pénzért, de több százezren ültek be animációs filmekre is. Két magyar mozi is ott van a Filmforgalmazók Egyesületének toplistáján. Megnéztük a szervezet 2024. évi összesített forgalmi adatokból készített statisztikáját.
Tavaly a tizedik legnézettebb film a magyar mozikban a Vaina 2. volt. Az animációs mesefilmet több mint 236 ezren nézték meg, így több mint 556 millió forint bevételt termelt itthon. Ezt követte a listán a Venom 3., mely 254 ezer néző ült be 615,5 millió forint értékben.
A nyolcadik helyet foglalja el a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar musical, melyre év végéig több mint 264 ezren ültek be, több mint 643 millió forintot kifizetve a jegyekért.
A hetedik és a hatodik helyet egy nosztalgikus akcióvígjáték, a Bad Boys – Mindent vagy semmit és az Imádlak utálni című romantikus komédia foglalja el. Az előbb 294 ezer nézővel 724 millió forintot, az utóbbi pedig 365 ezerrel 856 millió forintot termelt.
Ötödik helyen áll a Futni mentem című magyar film, melyet több mint 352 ezren néztek meg hazánkban csak 2024-ben, és 878 millió forint értékben váltottak rá jegyeket. A Magyarországon forgatott Dűne második része a negyedik legnépszerűbb film volt, több mint 421 ezren voltak rá kíváncsiak, a jegybevétel pedig több mint egymilliárd forint volt.
A harmadik és a második helyen két animációs film szerepel, a Gru 4.-et 514 ezren 1,15 milliárdért, az Agymanók 2.-re pedig több mint 635 ezren pedig 1,44 milliárd forintért ültek be. A Pixar mesefilmje volt 2024-ben a legnézettebb, azonban bevétel szempontjából egy mozi megelőzte:
ez pedig a Deadpool és Rozsomák, 614 ezer néző több mint másfél milliárd forint értékben vásárolt belépőjegyet a magyar mozikba.
Több magyar film is jó nézőszámokat produkált: a Semmelweis a 17. legnézettebb film volt itthon, 184 ezer embert érdekelt, akik közel 400 millió forint bevételt hoztak, míg a Most vagy soha! Petőfi-filmre 164 ezren voltak kíváncsiak 334 millió forint értékben, ez a 19. helyre volt elég. Százezernél több embert érdekelt a Fekete pont is, mely 277,8 millió forintot tudott felmutatni a bevételi oldalon.
Az egyesület felhívta a figyelmet arra, hogy a statisztika a hétvégi és heti jelentéseket alapul véve készült, így nem a teljes naptári évet fedi le. Adataik kizárólag az első 50 filmet jelenítik meg, ezért a nézőszám és a bevétel összege nem teszi ki a teljes mozipiac 2024-es adatait.
Káel Csaba: az igazolt filmipari költés megközelítette az egymilliárd dollártA nemzetközi filmgyártást illetően Magyarország versenyképessége továbbra is kiemelkedő – mondta a filmügyi kormánybiztos. Káel Csaba a Világgazdaságnak adott interjújában arról is beszámolt, hogy mely nagy nemzetközi szuperprodukciók választották hazánkat, miért szeretnek itt forgatni, és melyek voltak a filmintézet által támogatott legnézettebb magyar filmek. Kiderült az is, meddig biztosított a magyar filmtámogatási rendszer. |
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.