BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Adóamnesztia: 30 milliárdot moshattak tisztára

A legutolsó adóamnesztia teljes mérlege még nincs meg, de az állam május végéig csak bő kétmilliárd forintnyi adóbevételhez jutott hozzá a piszkos pénzüket tisztára mosóktól. A strómantalanítás is csupán 146 céget érintett.

K evés pénzt mostak tisztára a legújabb rapid adóamnesztia során, és az állam sem lett sokkal gazdagabb az intézkedéssel. A 2017. január–május havi kifizetői bevallások szerint az utólagos adófizetés intézményének keretében összesen 2 069,0 millió forint személyijövedelemadó- és összesen 221,8 millió forint önellenőrzésipótlék-kötelezettséget vallottak be – közölte a Blochamps Capital a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) kapott adatokra hivatkozva. Mivel a befizetett személyi jövedelemadó 10 százalékos volt, ez alapján nagyjából 20 milliárd forintnyi piszkos pénzt moshattak tisztára öt hónap alatt.

Az utólagos adófizetést június végéig lehetett igénybe venni, és a lapunknak korábban nyilatkozó hitelintézetek többsége nem tapasztalt különösebben nagy felfutást az érdeklődésben a határidő közeledtével sem. A lehetőséget egyébként az OTP, az MKB, az Erste, az FHB, a Raiffeisen, az UniCredit és a Gránit Bank kínálta az ügyfeleinek. Nem tolongtak tömegek a másik adóamnesztia-lehetőségnél, a tagi részesedés ingyenes megszerzésénél sem. A „strómantalanítás” a július 4-ig beérkezett adatok szerint összesen 146 céget érintett, az ingyenesen átruházott és így a NAV látókörébe került tagi részesedések névértéke valamivel több, mint 7 milliárd forint volt.

Bár a megkérdezett szakértőnk szerint a szóban forgó üzletrészek valós ügyleti értéke a közölt 7 milliárdos névértéket jelentősen meghaladó nagyságrendű volt, a NAV számára bevételi oldalról érdekes, fél év alatt összesen nagyjából 20 milliárd forintnyi kifehérített vagyon aprópénznek számít ahhoz képest, hogy a szakértőink úgy becsülik, a magyarok külföldön 2000 milliárd forint körüli nem megfelelően leadózott megtakarítást tarthatnak, Magyarországon belül pedig a szürkegazdaság méretét 6,5-7 ezermilliárd forintra teszik. Az akció a korábbi adóamnesztiához, a Stabilitás Megtakarítási Számlához (SMSZ) képest is viszonylag gyengén teljesített, az SMSZ-programban ugyanis végül csaknem 160 milliárd forint fehéredett ki három év alatt.

Az SMSZ népszerűsége egyébként évről évre nőtt, igaz, a feltételei is javultak. 2014-ben még csupán 610, egy évvel később már 721, tavaly pedig 810 számlát nyitottak. Abban az egyéves időtartamban különösen felpörgött a számlanyitások száma, amikor lehetővé tették, hogy már egy év után 10 százalékos adó mellett felvehessék az ügyfelek a pénzüket. 2015 közepe és 2016 közepe között emiatt 1065 számlát nyitottak, vagyis a kliensek fele ezekkel a feltételekkel mosta tisztára a pénzét, nagyjából 84,4 milliárd forintot.

Hogy pontosan mennyit nyer az állam az SMSZ-szel, még nem tudni. Nem világos például, hogy mennyi adót fognak fizetni az ügyfelek, a fennmaradó időszakban betett megtakarításokat ugyanis másképp adóztatják, akár el is engedhetik a teljes közterhet. Ha valaki három éven belül veszi fel az SMSZ-ről a pénzt, akkor a kamatadó kétszeresét – vagyis 30 százalékot – vonnak le a kifizetésből, ezt követően évről évre csökken a közteher. Három és négy év között a normál – jelenleg 15 százalékos – adó terheli a megtakarításokat, négy év után ennek a felét kell befizetni, öt év eltelte után pedig adómentessé válik a pénz. Az eredeti elvárásokat az SMSZ sem váltotta be egyébként sem a befizetés volumenét, sem az elért befektetők számát tekintve, bár kétségkívül az utóbbi 13 év talán túlzottan is gyakori, tíz adóamnesztiája közül ez volt a legnagyobb érdeklődést kiváltó konstrukció – hangzott el a Blochamps Capital ügyvezető igazgatójának, Karagich Istvánnak az előadásában a VIII. Magyar privátbankári konferencián.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.