BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok milliárdot ér Magyarországnak az önállóság

Sok tekintetben rosszul érintené hazánkat az adóalap-harmonizáció, harmadával is csökkenhet a büdzsét megillető bevétel. A nagy cégek számára mindenképpen egyszerűsítést jelentene, ha csatlakoznánk a paktumhoz.

Hazánknak a modellszámítások szerint sem érdeke az Európai Bizottság friss javaslatában szereplő közös konszolidált társaságiadó-alap átvétele. A gondot elsősorban a konszolidáció okozza, vagyis az, hogy a tervek szerint a cégcsoportok egyes tagálla-mokban keletkező veszteségüket elszámolhatnák más tagországokból származó nyereségükkel szemben. Míg ez a nagy nemzetközi cégek számára komoly adminisztratív megtakarításokhoz vezetne, az Európai Bizottság tanulmánya megállapítja: a Magyarországot illető adóalap harmadával csökkenne. Vagyis azonos bevételhez meg kellene emelni az adókulcsot, ennek viszont igen rossz az üzenete a befektetők és a vállalkozók körében.

Ennek köszönhető, hogy Orbán Viktor kormányfő a héten leszögezte: nem csatlakozunk az elsősorban az euróövezeti tagoknak szóló versenyképességi paktumhoz. Az már más kérdés, hogy elemzők szerint „belülről” több esélyünk lenne a megállapodás saját szájunk íze szerinti alakítására.

A vita arra is rámutat, hogy a magyar társaságiadó-alap szélesnek számít, a nemzetközi cégek pedig arányosan több veszteséget számolnak el nálunk, mint más országokban. A Nemzetgazdasági Minisztérium számítása szerint egyébként a közös uniós adóalap bevezetése Magyarországon 0,14 és 0,92 százalék közötti GDP-csökkenéshez vezetne.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.