BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A digitalizáció nagyban átformálja a munkaerőpiacot, erre fel kell készülni

A digitalizáció, a technológiai fejlődés drasztikusan átalakítja a munkaerőpiacot, a kormányoknak már most fel kell készülniük arra, hogy a változásokkal ne a dolgozók járjanak rosszul, hívja fel a figyelmet friss tanulmányában az OECD. A Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára szerint itthon továbbra is kedvezőek maradhatnak a munkaerőpiaci folyamatok – írta szombati lapszámában a Magyar Nemzet.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár az OECD jelentésre reagálva a lapnak elmondta:

az OECD-tagállamok többségében az alacsony fizetésű állások gyarapodtak, ezzel szemben a közepes bérszintű munkahelyek aránya a tagállamok közül Magyarországon nőtt az egyik legnagyobb mértékben, mintegy 10 százalékponttal az elmúlt években.

Hozzátette, hogy a folyamatok a fiatalok munkaerőpiaci helyzetére is kedvezően hatottak: több mint tíz százalékponttal csökkent a középfokú végzettségű fiatalok körében az alacsony bérezésű foglalkoztatás.

Fotó: AFP

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a foglalkoztatási ráta növelésében óriási eredményt tud felmutatni Magyarország: a foglalkoztatottak aránya tavaly 69,3 százalékos volt, meghaladta az OECD 68,4 százalékos átlagát, míg 2010-ben az 55 százalékos mutatónk még jelentősen elmaradt az akkor 64,4 százalékos OECD-átlagtól. A 2018-as 3,7 százalékos munkanélküliségi rátával Magyarország a hatodik helyen áll az OECD-tagországok között, míg 2010-ben az állástalanok aránya 11,2 százalék volt, amivel a 29. helyen álltunk a 36 tagország között – tette hozzá Bodó Sándor.

A Magyar Nemzet a világszervezet tanulmányából kiemeli:

a következő években a munkahelyek 14 százaléka megszűnhet, 32 százaléka jelentősen átalakulhat a digitalizációval.

Az előrejelzések szerint az alacsony bérszintű munkahelyek aránya valamelyest nő a folyamat során, míg a közepes színvonalú állások aránya drasztikusan csökkenhet.

A világszervezet szerint egyre inkább elkerülhetetlen az élethosszon át tartó tanulás, a felnőttképzés modernizálása, a szociális védelem erősítése. Emellett a szociális párbeszéd erősítése is nélkülözhetetlen, mivel a munkáltatókkal kötött megegyezések kulcsszerepet játszanak abban, hogy a digitalizációnak ne a dolgozó legyen a kárvallottja.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.