Meglepetésre kevesebb a munkanélküli az Egyesült Államokban
Jelentősen csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban:
a múlt héten 730 ezer kérelmet adtak be a Dow Jones által várt 845 ezer helyett és az előző heti 841 ezer után.
Szakértők arra számítottak, hogy az ország déli részén tomboló szokatlanul kemény téli időjárás nagyobb nyomást helyez a munkaerőpiacra. Brett Ryan, a Deutsche Bank közgazdásza úgy vélte, hogy az időjárás miatt egy-két hétig már várhatóan magas marad a kérelmet benyújtók száma, mielőtt ismét javulni kezd a trend.

A koronavírus-járvány terjedése azonban lassult, és ennek köszönhetően több vállalkozás és szolgáltatás is megnyithatott.
A tartósan munka nélkül lévők száma is 101 ezerrel csökkent, jelenleg 4,42 millió, a legalacsonyabb tavaly március óta.
Ugyancsak tegnap hozta nyilvánosságra a washingtoni kereskedelmi minisztérium a második becslését a negyedik negyedéves GDP-növekedésről. Ez 0,1 százalékponttal jobb az első becslésnél, és azt mutatja, hogy az amerikai gazdaság évestíve 4,1 százalékkal nőtt 2020 utolsó három hónapjában az előző negyedévi 33,4 százalék után.