BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ősszel lehet bérmegállapodás az állami cégeknél

Idén cafeteriával kompenzálhatják a közszolgáltató vállalatok dolgozóit.

Ha 2021-ben a gazdasági számok is úgy alakulnak, akkor az őszi időszaktól indítva lehetne újra egy többéves bérmegállapodást kötni. Erre a tulajdonos állam részéről is megvan a szándék, nagyobb emelésre azonban csak a következő években kerülne sor

– mondta a Világgazdaságnak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke, miután hónapok óta húzódik az állami társaságok munkavállalóinak bérfejlesztése, és emiatt a munkavállalói érdekképviseletek egy hónapja bejelentették, hogy a sztrájk előszobájának számító kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek. A szakszervezeti vezető emlékeztetett, hogy korábban három évre kötöttek bérmegállapodást, ő a maga részéről most is hasonlóra számít, bár egyelőre rengeteg a kérdőjel. Úgy látja, hogy a kormányzat részéről is megvan az akarat, nem függetlenül attól, hogy a 2016-os bérmegállapodás az idén lejár.

Fotó: Földi D. Attila/Világgazdaság

A Liga vezetőjétől megtudtuk, hogy

ahol korábban elindultak a tárgyalások, ott jellemzően béren kívüli juttatásokról folynak az egyeztetések, és nem a tényleges alapbérfejlesztésről, ami a szakszervezetek követelése.

A munkáltatók keze is megvan kötve, az üzleti tervekben egy kivétellel semmilyen mértékű bérfejlesztés nincs betervezve 2021-re, egyedül a villamosenergia-iparnál van egy minimális emelés előirányozva. Fontos tudni azonban:

a kormányzat óvatossága abból fakad, hogy az állami vállalatokat is súlyosan érintette az elmúlt egy év, ám a tetemes bevételkiesés ellenére sem voltak elbocsátások, emiatt az idén a munkahelyek megőrzésén lesz a hangsúly.

Arra a kérdésre, hogy tudnak-e hónapokat várni az alkalmazottak és a szakszervezetek egy esetleges őszi megállapodásig, azt felelte, egyelőre nem látszik, hogy a munkavállalók milyen áldozatra képesek az érdekérvényesítés jegyében. Ugyanis csak akkor van értelme kollektív munkaügyi vitát kezdeményezni, ha reális esélye van annak, hogy vagy érdemi előrelépéssel zárják le a felek, vagy van olyan nyomásgyakorló eszköz a tarsolyukban, amellyel ezt ki tudják kényszeríteni.

Éppen ezek az állami területen lévő közszolgáltatók vannak jogszabályilag gúzsba kötve. Egy elégséges szolgáltatásról ráadásul csak bírósági procedúra útján lehetne döntést hozni

– jelezte.

A szakszervezeti vezető arról is beszélt, hogy azért is fontos lenne a bérfejlesztés, mert a szakképzett munkavállalók iránt óriási az igény, már olyan területeken is jelentkezik a munkaerőhiány, ahol korábban ez nem volt jellemző. Példaként hozta fel a villamosenergia-ipart, ahol a hasonló profilú konkurens cégek elszívó hatása már most érezhető, ráadásul ezek nagymértékű, akár két számjegyű bérfejlesztést hajtottak végre 2021-ben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.