BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cégeké a legtöbb támogatás

Az Európai Unió eddigi legnagyobb kutatás-fejlesztési és innovációs programján, a közvetlen brüsszeli támogatással működő Horizont 2020-on keresztül 1076 magyarországi pályázatnak 276 millió eurót, azaz mintegy 90 milliárd forintot ítéltek meg – derült ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által a Világgazdaság érdeklődésére közölt adatokból.

Az úgynevezett kiválótudomány-pilléren belül az Európai Kutatási Tanács (ERC) területén a legeredményesebbek a magyar résztvevők, a hazai ERC-pályázatoknak 58,6 millió eurót szavaztak meg. Az ipari vezető szerep pillérénél magyar szempontból az információs és kommunikációs technológia (26,9 millió euró) a zászlóshajó, a társadalmi kihívásoknál pedig az élelmezésbiztonság, a fenntartható mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás kategóriája (22,5 millió euró).

Intézménytípus szerinti megoszlásban 90 millió eurót hoztak haza a Horizont 2020-ból a vállalatok, 76,7-et a kutatóintézetek, 73,1 milliót a felső- és középfokú oktatási intézmények, 13,4-et a köztestületek, a fennmaradó 22,4 millió euró­nak pedig egyéb kedvezményezettjei vannak. Az elnyert brüsszeli források szempontjából az oktatási intézmények közül a Közép-európai Egyetem a legeredményesebb 23 millió euróval, a kutatóintézetek mezőnyében pedig a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet az éllovas 16,4 millió eurós támogatással.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

A nonprofit szervezetek között a HCEMM Nonprofit Kft. vezeti a Horizont 2020 kifizetési listáját 12,5 millió euróval. A társaság a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Bioló­giai Kutatóközpontja, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem közös, molekuláris biológiai kutatásokra létrehozott vállalkozása.

 

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatják

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.