A bodorrózsát vagy más néven szuhart már az ókori gyógyászatban is a legértékesebb gyógynövények között tartották számon. A mediterrán gyógynövény magas polifenol- és flavonoidtartalma miatt hatékony antioxidáns, valamint gomba-, vírus- és baktériumölő tulajdonságai vannak. Ismert immunerősítő hatása mellett gyulladáscsökkentőként is alkalmazzák.

Cistus,Incanus,Rock,Rose,Flowers,Growing,In,Cote,D'azur,,France.
Fotó: Shutterstock

Évezredek óta használják a gyógynövényeket a népi gyógyászatban. Manapság újra virágkorukat élik a természetes gyógymódok, így a gyógynövények is egyre nagyobb figyelmet kapnak. Így van ez a bodorrózsával is. A bodorrózsa a szuharfélék (Cistaceae) családjába tartozik. Ellentétesen elhelyezkedő levelei enyhén érdesek. Virága öt sziromból áll, legtöbbször fehér vagy rózsaszín. Leveleit a korai nyári időszakban lehet gyűjteni. A leszedett leveleket hűvös helyen kell szárítani, és érdemes jól záródó dobozban tárolni.

Akik hallottak már sokoldalúságáról, tudják, hogy a gyógynövényt nemcsak az egészségre gyakorolt hatása miatt tartják számon, hanem szépítőszerként is. Számos pozitív tulajdonsága miatt a bodorrózsa több mint két tizeddel ezelőtt megkapta az Európa gyógynövénye címet is.

Attractive,Girl,Putting,Anti-aging,Cream,On,Her,Face
Fotó: Shutterstock

Erős antioxidáns

A bodorrózsa a magnéziumban gazdag talajt kedveli, Görögországban őshonos. Legenda is kötődik hozzá, állítólag a görög istenektől duplán kapott áldást, ezért van sokfelé gyógyhatása. Korábban a szerzetesek is előszeretettel fogyasztották légúti, megfázásos panaszok kezelésére, mivel gyulladáscsökkentő, nyák- és hurutoldó és a köhögést is csillapítja. Ma már az is tudjuk, hogy a bodorrózsa azért ilyen erős antioxidáns, mert polifenolokban és flavonoidokban gazdag. Háromszor annyi antioxidánst tartalmaz, mint a zöld tea. De nemcsak antibakteriális és antivirális hatása ismert, hanem a gombák ellen is alkalmazzák.

A bodorrózsa tea formájában is fogyasztható. Elismert egészségügyi hatásai mellett kellemes szomjoltó, íze inkább édeskés. A növényt nemcsak belsőleg, hanem külsőleg is alkalmazzák szépítészeti célokkal. A bodorrózsa lassítja az öregedési folyamatokat és harmonikusabbá teszi a bőrt. Nemcsak teaként, hanem egyedi termékek összetevőjeként is megtaláljuk a bodorrózsát, így komplexen, vitaminokat és étrend kiegészítőket szedve is segíthetjük a szervezetünket, hogy az egészséges maradjon.

Young,Woman,Sitting,Alone,On,The,Bed,With,A,Napkin
Fotó: Shutterstock

Megfázásra, influenzakor

Manapság a bodorrózsát elsősorban antivirális hatása miatt kedvelik. Mivel a bodorrózsa nemcsak jó immunerősítő, hanem gyulladáscsökkentő is, reumatikus panaszok esetében is előkerülhet a szekrényből. Salaktalanítóként segíti a szervezetet, és az idegrendszerre is pozitív hatása van. A vitaminok, ásványi anyagok pótlása és a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett érdemes odafigyelni arra, hogy rendszeresen mozogjunk és kerüljük a káros szenvedélyeket. Az őszi immunerősítéshez is segítségül hívhatjuk a bodorrózsát. A vírusos időszakban a bodorrózsa tea mellett a növény kivonatát tartalmazó étrendkiegészítőket is fogyaszthatunk a szervezetünk felvértezéséhez.

Amennyiben szeretné, ezen a linken megrendelheti.

Bodorrózsa
Fotó: multi-vitamin.hu