BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Szponzor logó
Szponzorált tartalom
The Pre Kft.

Nem csak a bőrt, a lelket is szépíti az új magyar dekorkozmetikum (x)

Sokkal több figyelmet érdemelnének a kozmetikai iparban tevékenykedő hazai startupok, ugyanis nagyon komoly innovációs potenciállal fejlesztenek. A feltörekvő vállalkozások közé tartozik a The Pre Kft. is, szakemberei a neurokozmetika eredményeit felhasználva hoztak létre egy olyan alapozót, amelynek hatóanyagai segítenek csökkenteni a bőr stresszreakcióit. Száz százalékban magyar innováció, és egy teljesen új szemlélet.
Fotó: The Pre Kft.

A The Pre dekorkozmetikumok fejlesztése egy személyes történettel kezdődött. Fábián Eliza, a cég tulajdonosa, négy évvel ezelőtt átesett egy súlyos koronavírus-fertőzésen, ami nagyon megviselte az idegrendszerét. Ahogy ő fogalmazott: a szorongás és a pánik a mindennapjai részévé vált. Ekkor született meg az ötlet, hogy olyan dekorkozmetikai márkát alapítson, amelynek termékei egyrészt kívül megszépítik a bőrt, másrészt belül megadják a well being, azaz a jó közérzet érzését.

Fábián Eliza, a cég tulajdonosa / Fotó: The Pre Kft.

A vállalkozás 2024-ben alakult, de vezetői több tízéves felső vezetői tapasztalattal rendelkeznek a hazai és a nemzetközi piacon is. A cég jelenleg 30-nál is több partnerrel dolgozik együtt a világ különböző pontjain, ugyanis termékfejlesztésük a korábbi évekre nyúlik vissza. Fontosnak tartják a társadalmi felelősségvállalást, minden egyes termék eladása után 500 forinttal támogatnak egy rászorulót.

100 százalék magyar innováció

Másfél éves kőkemény fejlesztés és kísérletezés után a The Pre termékfejlesztői a neurokozmetika aktív hatóanyagait felhasználva megalkottak egy innovatív alapozót. „A termék használata egy ellazultabb állapotot eredményezhet, de a mentális munkát senki sem spórolhatja meg” – ismertette Fábián Eliza. A termék a Lélekalapozó nevet kapta. A neurokozmetika aktív hatóanyagai közvetlenül hatnak a bőr idegvégződéseire, receptoraira, a bőrünk ugyanis nemcsak védelmi szerv, hanem érzékelő szerv is, amely képes kommunikálni az idegrendszerrel. A Lélekalapozó olyan hatóanyagokat tartalmaz, amelyek segítenek csökkenteni a bőr stresszreakcióit, a fejlesztők azt mondják, ezek a hatóanyagok serkentik a bőrben lévő boldogsághormonok, például az endorfinok termelését, ezáltal javítják a bőr komfortérzetét.

Fotó: TURI KORNEL / The Pre Kft.

Mitől más a Lélekalapozó?

Fábián Eliza elmesélte, hogy az egyik legfontosabb hatóanyaga a TiMOOD™ (neuroaktiv hatóanyag), amely védi a bőr idegsejtjeit az öregedéstől, serkenti a keratinociták szaporodását és a dopamin felszabadulását, támogatva az egészséges, friss arcbőrt. „Klinikai vizsgálatok bizonyították, hogy javítja a stresszes egyének érzelmi közérzetét, elősegítve a nyugodtabb állapotot. Az Érzelmi Közérzet Vizsgálata Innovatív Neuropszichológiai Megközelítéssel elnevezésű vizsgálatban 30 stresszes önkéntes 28 napon át napi kétszer használt egy 2 százalék TiMOOD™ tartalmú krémet vagy placebót az arcára. Az érzelmi állapotukat mérő teszt kimutatta, hogy a TiMOOD™ jelentősen növelte a nyugalommal és kiegyensúlyozottsággal kapcsolatos érzelmi dimenziót” – emelte ki a szakember. Fábián Eliza hangsúlyozta, hogy nemcsak a Lélekalapozó termékben található meg ez a hatóanyag, hanem a Bázis elnevezésű készítményben is, amely színes pigmentek nélkül nyújtja ugyanezt a hatást. Férfiaknak, vagy akik hidratáló krémként sminkmentesen szeretnék használni, tökéletes – fűzte hozzá.

Fotó: The Pre Kft.

Gőzerővel folyik a fejlesztés

A Lélekalapozó mellett több más készítmény fejlesztése jelenleg is zajlik, készül egy fürdőkoncentrátum, de éjszakai krém, arcmaszk és szemránckrém is ugyanezekkel a neuroaktív hatóanyagokkal – részletezte Fábián Eliza. Mindig hangsúlyozza, hogy a The Pre missziója, hogy segítsen azoknak az embereknek, akik stresszel, önbizalomhiánnyal vagy egyéb lelki problémával küszködnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.