Megtörtént a klub tulajdonosváltásának első lépése. Aláírták az Újpest eladását

írja az Újpest FC.

Kovács Zoltán, az Újpest új sportigazgatója és Roderick Duchatelet aláírta az eladásra vonatkozó szerződést.

A magam részéről nagyon remélem, hogy ezt a megállapodást pozitív módon tudjuk megkötni, és ha sikerül, akkor feltétlenül sok sikert kívánok Kokónak és csapatának Újpesten. Bizonyos fizetési határidők teljesülése esetén a közeljövőben megváltozik a társaságok és így a futballklub tulajdonjoga is. 

– nyilatkozta Roderick Duchatelet, aki azt is közölte, hogy a klub jövőjével kapcsolatos terveikről a szurkolókat és a sajtó munkatársait is hamarosan tájékoztatják.

Fotó: Földi Imre / Nemzeti Sport

A szerződéskötést Kovács Zoltán is kommentálta:

Egy új korszak kapujában állunk, amely egy tiszta lapot jelent játékosnak, szurkolónak, vezetőnek, mindenkinek, akinek fontos ez a klub. Több mint 10 év után kerül majd vissza magyar kézbe az egyik legpatinásabb hazai csapat, az pedig nem fordulhat elő, hogy 110 év folyamatos élvonalbeli tagság után pont most kiessen. 

Sajtóértesülések szerint a magyar tulajdonban lévő FSG (Hungary) Holdings Kft. és a SGF Silu Global Fund Holding Zrt. közösen vásárolják meg az Újpest FC-t. Roderick Duchatelet 2011 októberében vásárolta meg az Újpest FC-t. A belga üzletember lelkesedése viszonylag gyorsan kihunyt, sohasem rejtette véka alá a véleményét, miszerint megfelelő ajánlat esetén hajlandó továbbértékesíteni a klubot.