A kormány stratégiai együttműködési megállapodást kötött a francia Alstommal, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország lokális kivétel lehessen a küszöbönálló európai alól – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. 

Az aláírási ceremónián a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a jelenlegi súlyos gazdasági válságban rendkívül fontos a fenntartásához a befektetői bizalom és a nagy nemzetközi vállalatok újabb beruházásainak megnyerése. Kiemelte, hogy a gépipari konszern globális piacvezető a vasúti gyártás terén, és a 650 embert foglalkoztató mátranováki üzeme is jelentős központja a tevékenységének, az itt készülő alkatrészeket a legkorszerűbb technológiákhoz használják fel. Leszögezte: az Alstom elkötelezett magyarországi kapacitásai bővítése, újabb munkahelyek teremtése mellett.

Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium

Szijjártó Péter szerint a vállalat szerepe fontos az innovációban és a kutatás-fejlesztésben, és arra is kitért, hogy az Alstom építette meg a világ első hidrogénvonatát. A hidrogén fontos eleme lehet a jövő energiabiztonságának, az együttműködés ezen a téren a kapcsolat további mélyítésével járhat – mutatott rá. „Legfontosabb gazdaságpolitikai feladatunk a jelenlegi rendkívül nehéz körülmények között biztosítani azt, hogy a magyar embereknek legyen munkájuk, és megbízható út álljon előttük a jövőbe” – jelentette ki a miniszter.