BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, mire lesz elég a vecsési olaj

A hazai kitermelésen belül jókora részarányt képvisel a Mol által Vecsés közvetlen közelében talált kőolajkészlet, azonban az importarányt nem képes csökkenteni – tudta meg lapunk.

Jelentős mennyiségű kőolajat talált a Mol Vecsés határában, 2100 méter mélyen. A társaság közleménye szerint a vállalat még júliusban kezdett kutatófúrásba a területen, ahol a szükséges tesztek elvégzése után bebizonyosodott, eddig ismeretlen kőolajmezőt sikerült felfedezni. A Mol még 2015-ben nyerte el a kutatási koncessziót a Vecsés körüli területre. A júliusban elkezdett fúrás 31 napig tartott, és 2100 méteres mélységet ért el. Az ilyenkor szükséges kúttesztelések során kiderült, hogy gazdasági hasznosításra alkalmas kőolajat találtak, ezért a kutat november 11-én termelésbe állították.

A kitermelés napi ezer hordó, ez a belföldi előállítás öt százalékát jelenti
Fotó: MOL
A napi ezer hordó a belföldi kitermelés igencsak jelentős, 5 százalékát teszi ki.
Fotó: Mark Kiss

Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj- és gázipari elemzője a VG megkeresésére elmondta, az alföldi régióban könnyebb, míg a zalai térségben az urálihoz hasonló nehezebb kőolaj található, de a Mol Százhalombattán mindegyiket fel tudja dolgozni. A Vecsés határában felfedezett nyersanyaggal kapcsolatban előbb 700, majd 800-1000 hordó napi kitermelhetőséget közölt a Mol, ez a hazai kitermelésnek 5, a Molénak pedig a 10 százalékát teszi ki – Magyarországon ugyanis nem csak ők végeznek ilyen tevékenységet. 

Pletser Tamás szerint a Vecsés határában talált olajmező 10-15 évig biztosíthatja a kitermelést.

Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitika üzletágának vezetője lapunknak úgy nyilatkozott, Magyarország napi kőolajszükséglete százötvenezer hordó. Ezen belül húszezer hordónyi részarányt képvisel a belföldi kitermelés – a vecsési kőolajnak jókora a részaránya a hazai ellátásban, ám a százharmincezer hordónyi importszükségletet nem képes kiváltani – mutatott rá.

A Mol közlése szerint a legnagyobb szénhidrogén-termelőnek számítanak Magyarországon: tavaly a hazai termelésből a kőolaj kb. felét (3,5 millió hordó) és a földgáz kb. 90 százalékát a társaság biztosította.

Káposztát vagy olajat találtak ebben a magyar városban? – tippeljünk

Az olajat közvetlenül a százhalombattai Dunai Finomítóba szállítják.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.