BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rémhírterjesztő sms-ek miatt nyomoz a rendőrség – Kocsis szerint egy forint elleni támadást készítettek elő

Az elmúlt napokban olyan pánikkeltő üzenetek és hamis hírek jelentek meg a közösségi médiában, és terjedtek sms-eken keresztül is, amelyek szerint a lakossági megtakarításokat veszély fenyegeti – a hír nem igaz! Emiatt a rendőrség rémhírterjesztés miatt indított nyomozást.

Jelentős mennyiségű sms-t szétküldve próbálnak rémhíreket terjeszteni a magyar ügyfelek körében. Az üzenetekkel arra akarják rávenni az embereket, hogy pénzüket, megtakarításaikat minél előbb vegyék ki a pénzintézetekből – írta a Magyar Nemzet.  

„Gyorsan bankból kivenni a pénzt, otthon széfben tartani, mert a gazemberek ellopják” – olvasható az sms-ben.  

Az akció végrehajtói vélhetően egy újabb forint elleni támadást próbálnak meg előkészíteni.    

Varju László DK-s politikus ma délután lényegében a most terjedő sms-ekével egybevágó címmel tart majd sajtótájékoztatót, ami ugyancsak azt a gyanút erősíti, hogy a dollárbaloldal áll az akció mögött. A lap lényeges körülménynek nevezi, hogy az üzenetek hasonló körben terjednek, mint az országgyűlési választásokat megelőzően, a dollárbaloldal kampányát támogató sms-dömping idején.   

Az ügyben megszólalt Kocsis Máté fideszes országgyűlési képviselő is. 

 

Fotó: Dömötör Csaba

Facebook-bejegyzésében kitért rá, hogy az elmúlt napokban olyan pánikkeltő üzeneteket és hamis híreket terjesztett a dollárbaloldal a közösségi médiában, továbbá sms-eken keresztül is, melyek szerint a lakossági megtakarításokat veszély fenyegeti, és emiatt az a legjobb szerintük, ha az emberek megszüntetik a bankbetéteiket. Hozzátette:

Ezek az állítások egyrészt valótlanok és súlyosan sértik az ország, illetve a magyar állampolgárok érdekeit, másrészt az ilyen rémhírek terjesztése bűncselekmény, mellyel kapcsolatban a rendőrség már nyomozást indított.

Kocsis szerint jól látható jelei vannak, hogy a következő időszakra a forint elleni támadást készítenek elő több irányból, amihez a külföldi megrendelők kérésére a hazai dollárbaloldal is kézzel fogható segítséget nyújt. 
 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.