Elítélték zendülésre való szervezkedés vádjával az Oath Keepers szélsőséges szervezet négy tagját a 2021. január 6-i washingtoni zavargásokban játszott szerepükkel összefüggésben. A négy férfit – Joseph Hackett-tet, Roberto Minutát, David Moerschelt és Edward Vallejót – azzal vádolták, hogy összeesküvést szőttek a 2020. novemberi elnökválasztás nyomán a demokratikus hatalomátadás erőszakos megakadályozására.

A szervezet vezetőjét, Stewart Rhodest novemberben találták bűnösnek ugyanebben a vádpontban. A büntetési tételeket egy későbbi időpontban határozzák meg, az ilyen bűncselekmények elkövetőit akár húsz év börtönnel is sújthatják az amerikai törvények értelmében. 2021. január 6-án Donald Trump akkori elnök hívására több tízezer támogatója gyűlt össze Washington belvárosában, hogy tiltakozzanak a szerintük meghamisított elnökválasztás eredménye ellen. 

A tüntetők egy nagyobb, radikális csoportja a nagygyűlés után vonult a Capitoliumhoz, ahol az események erőszakba torkolltak. Az Egyesült Államok törvényhozásának épületébe feldühödött tüntetők törtek be, ahol komoly károkat okoztak, a zavargásokban öt ember vesztette életét, köztük egy rendőr.