Megjelent a Magyar Közlönyben Nagy István agrárminiszter rendelete a rovarfehérjét tartalmazó ételről: mostantól ki kell írni rájuk, hogy „Figyelem! Az élelmiszer rovarfehérjét tartalmaz!”, méghozzá legalább akkora betűkkel, mint amekkorával a termék neve olvasható.

A Világgazdaság korábban megírta, hogy az Európai Bizottság döntése alapján a házi tücsökkel már négy olyan rovarfajta van, amely kereskedelmi forgalomban élelmiszerként és élelmiszer-összetevőként jelenhet meg az Európai Unióban. Nagy István korábban úgy fogalmazott, hogy veszélybe kerülhetnek a hagyományos táplálkozási szokások, Brüsszel ugyanis egyre több rovarfaj esetén ad engedélyt az étkezési céllal való árusításra.

A két nap múlva hatályba lépő rendelet nem vonatkozik azokra a gyakran fogyasztott rovarszármazékokra, a húskészítmények, édességek, lekvárok, italok piros árnyalatáért felelős kárminra, amelyet a bíbortetű nőnemű példányainak szárított testéből állítanak elő, valamint az édességek, csokoládék, gyümölcskészítmények felületét fényesebbé tevő sellakra, amely az indiai pajzstetű gyantás váladékából készül. 

Készüljenek, háziasszonyok, érkezik a magyar tücsökliszt

A Cricks a magas fehérjetartalmú tücsökfarm létesítésén dolgozik.