Egyre fiatalabb korban esedékes az első bankszámla megnyitása Magyarországon, folyamatosan nő az igény a 6–18 éves korosztály körében, illetve a szülők részéről is, hogy legyen bankszámlája a gyermeknek. Elsősorban még mindig a középiskolába lépéskor, azaz 14 éves kor körül nyitnak számlát a fiatalok a szüleikkel együtt, de nem ritka, hogy már ennél is korábban lecserélik a gyerekek a malacperselyt és a zsebpénzüket már inkább a bankban tartják. 

A Növekedés.hu körképe szerint a magyarországi bankok az elmúlt időszakban emelkedést tapasztaltak a fiatalok számlanyitásainak számában. Ennek megfelelően a pénzintézetek is felismerték a potenciált, így megpróbálják minél több kedvezménnyel magukhoz csábítani a családokat. 

Érthető, hogy a legtöbb szülő – főleg a 14 éves kor alatt – minél nagyobb kontrollt szeretne afelett, hogy mire költ a gyermekük, ezért ilyenkor nem is külön számlában gondolkoznak, hanem például a szülő saját számlájához tartozó bankkártyára, ahol be lehet állítani a limiteket. 

A legtöbb bank külön csomagot kínál a gyerekeknek, a diákoknak, Junior, Cseperedő és Diákszámlákkal próbálják behozni az ügyfeleket, sok esetben pedig számlavezetési díjat sem kell ezek után fizetni, illetve számos kedvezményt biztosítanak ezen felül is.