Ingatlan

Borsod-Abaúj-Zemplén megye válhat a falusi csok nyertesévé

A Balaton mellett a legdrágábbak az ingatlanok.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található a legtöbb, 329 olyan település, ahol igénybe vehető lesz a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) – derül ki a Duna House elemzéséből.

A végleges lista alapján a 2486 településen lesz igénybe vehető. Borsod-Abaúj-Zemplén megye után Baranya következik 269 településsel, a harmadik Zala megye 225, a kedvezményezett körbe tartozó településsel.

A megyei lista végén Csongrád (44 település), Komárom-Esztergom (45) és Jász-Nagykun-Szolnok (53) megye áll.

Pest megyében 62 településen érhető el majd a kedvezmény, de a főváros környéki ingatlanpiacon nem fog jelentős változást okozni az elemzés szerint.

A Duna House az érintett településeken csaknem ezer, az elmúlt egy évben megtörtént tranzakciót vizsgált. Ez alapján az átlagos négyzetméterár 104 500 forint volt. Az árat a legdrágább települések tranzakciói húzták fel, ezek mindegyike a Balaton mellett helyezkedik el. Tihany, Balatonudvari, Balatonvilágos és Balatonakali területén jóval drágábbak voltak az ingatlanok a nagy átlagnál.

A balatoni régió után az árakat nézve a vizsgált települések listáján Pest megyei települések, Ceglédbercel és Sződ, valamint például a Baranya megyei Villány található.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / AFP

A vizsgált ingatlanok méretét tekintve 90 négyzetméter felett volt az átlag, amely már megfelel a 3 gyermek esetén kötelező méretelvárásnak.

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House elemzési vezetőjét, aki szerint növekvő keresletet jelenthet a falusi a használt lakások piacán. A szakember szerint van, ahol kényelmesen vásárolhatnak majd a jelenlegi árak mellett a családi otthont keresők a támogatás összegéből, máshol mindenképpen szükség lesz önerőre is a vásárláshoz.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye falusi csok ingatlan falu
Kapcsolódó cikkek