Ingatlan

Kevésbé emelkedtek a lakásárak az unióban

Az Európai Unión belül éves összevetésben Luxembourgban ugrottak meg legnagyobb mértékben, 11 százalékkal a lakásárak.

Lassult a lakásárak emelkedésének üteme a tavalyi utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest az euróövezetben és az egészében is, éves összevetésben azonban enyhén gyorsult mindkét blokkban.

Az unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán kiadott jelentése szerint a 27 tagú Európai Unió egészében 4,7 százalékkal, az euróövezetben pedig 4,2 százalékkal nőttek a lakásárak az október-decemberi időszakban éves összehasonlításban.

A harmadik negyedévhez képest az EU-ban 0,8 százalékkal, az euróövezetben pedig 0,7 százalékkal kúsztak feljebb a lakásárak.

A tavalyi harmadik negyedévben az Európai Unió egészében 4,6 az euróövezetben pedig 4,1 százalékkal drágultak a lakások éves összevetésben, negyedéves összehasonlításban pedig 1,4 százalékos emelkedést mértek mindkét blokkban.

Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter

Az Európai Unión belül éves összevetésben Luxembourgban ugrottak meg legnagyobb mértékben, 11,0 százalékkal a lakásárak október-decemberben, majd Szlovákia következik 10,9 százalékkal.

A harmadik helyezett Horvátországban 10,0 százalékkal drágultak a lakások. Csak egy országban csökkentek az árak, Cipruson 4,8 százalékkal.

Negyedéves összehasonlításban

  • Máltán drágultak legnagyobb mértékben, 3,5 százalékkal a lakások,
  • majd Észtország és Horvátország következik egyaránt 2,8 százalékkal,
  • valamint Lengyelország 2,8 százalékkal.
  • A legerősebben Cipruson csökkentek az árak, 3,7 százalékkal, Dániában 3,2 százalékkal, Magyarországon pedig 1,5 százalékkal.

    Az Eurostat statisztikája nem tartalmazza Görögország adatait.

    A szerdán közölt legfrissebb adatsor szerint Magyarországon éves összehasonlításban tavaly a negyedik negyedévben 8,7 százalékkal drágultak a lakások, míg a harmadik negyedévben 13,2 százalékkal, a másodikban 18,6 százalékkal, az elsőben pedig 19,1 százalékkal.

    Eurostat emelkedés lakásárak
    Kapcsolódó cikkek