Ingatlan

A második hullám árcsökkenést hozott az új építésű lakások piacán

A panelek továbbra is toplistás ingatlanok, amiket a leggyorsabban lehet eladni. Az áresés rekordere Angyalföld mellett az észak budai körzet volt.

Országos átlagban majdnem tíz százalékhoz közelít az Otthon Centrum által szeptemberben értékesített új építésű lakások áresése az előző három hónaphoz képest, derült ki az Otthon Centrum legfrissebb közleményéből.

A piac slágere a panel, amit továbbra is a leggyorsabban lehet eladni az ingatlanpiacon.

A Covid-19 járvány második hulláma is megérintette az ingatlanpiacot, a változó vásárlási szokások folytán szeptemberre az új és használt tégla építésű lakások ára is csökkent az előző három hónaphoz képest.

A legnagyobb mértékben az új építésű lakások esetében mutatkozott visszaesés,

országos átlagban 8,5 százalékkal mérséklődtek a lakásárak.

Ez részben azzal magyarázható, hogy olcsóbb termékeket jobban keresték, de számos példa akadt arra is, hogy kivitelező néhány százalékkal csökkentette az árat. Ugyancsak az új építésű lakások esetében tapasztalható a legnagyobb különbség a nagyvárosok és a kistelepülések között. Budán, valamint a megyei jogú városokban 10 százalék körüli visszaesést mért az Otthon Centrum, ezzel szemben, a kisebb városokban 5 százaléknál is nagyobb mértékű árnövekedés volt tapasztalható, árnyalta a lakáspiaci képet az elemzés.

Az Otthon Centrum tanulmányából az is kiderül, hogy a használt téglalakások sem úszták meg, a 4 százalékos átlagos csökkenés még a budai és belvárosi kerületekben is érzékelhető volt, sőt a fővárosi agglomerációban is 2 százalékkal olcsóbban lehetett hozzájutni egy négyzetméterhez.

Fotó: VG

Az áresés rekordere a felkapott XIII. kerület mellett az észak budai körzet volt, ahol a lakást vásárlók akár 10 százalékot meghaladó csökkenésnek örülhettek. A megyei jogú városok és külső pesti kerületek ellenben javítottak pozícióikon,

itt 10 százalékos emelkedést mutattak a négyzetméterárak.

A családi házak ára országos átlagban nem nagyon mozdult, de az előző hónapban mért 2,5 százalékos növekedés mögött nagy eltérések mutatkoztak az egyes régiókban. Budapesten 10-20 százalékos árnövekedés volt megfigyelhető, míg a kisebb városokban nemritkán 5-10 százalékkal csökkentek a fajlagos árak. A megyei jogú városok jobbára tartották a nyári hónapokban tapasztalt árszintet.

A panelek továbbra is toplistás ingatlanok, hiszen tömegek számára érhetők el: ez a magyarázata, hogy

az állandó kereslet miatt országos átlagban 7 százalékkal többet kellett fizetni egy négyzetméterért,

mint az előző három hónapban.

Mindez akár árkorrekciónak is felfogható, ugyanis a vírus első, tavaszi hulláma során ennek az ingatlantípusnak esett a leginkább az ára. A mostani áremelkedés sem általános, jelentősebb árnövekedés a kisebb városokra és a külső pesti kerületekre volt jellemző.

A világjárvány nyilvánvalóan megváltoztatta értékesítéséhez szükséges átlagos időt is. A panellakások esetében szeptemberben 10 napot csökkent a forgási sebesség az előző hónapokhoz képest és jelenleg 90 nap.

A téglalakások esetében országos összevetésben nem történt változás, az értékesítési idő változatlanul átlagosan 110 nap. A családi házaknál 170 napról 166 napra csökkent a piacon eltöltött idő. Budapest a kivétel, itt másfél hónappal kevesebb idő, már átlagosan 100 nap is elég az eladáshoz.

A családi házak esetében vannak a legjobb alkupozícióban a lakásvásárlók: a meghirdetett árhoz képest átlagosan 9,5 százalékot engednek az eladók a ház meghirdetésétől az adásvételi szerződésig A téglalakások esetében a teljes alku 8,5 százalék maradt.

A panellakásoknál a legnehezebb árengedményt kiharcolni, átlagosan 7 százalék érhető el az eladónál.

A piacra rövid távon hatással lehet még a kormány új otthonteremtési programja, amelynek nyomán a 2022 végéig zajló építkezések esetében ismét 5 százalék lesz a lakásépítés áfája. Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője szerint ez valóban elősegítheti az év elején leállt projektek folytatását, egyben rugalmasabb árazást biztosít a fejlesztőknek, ugyanakkor az időbeni korlátozás miatt ez leginkább az építő cégek tárgyalási pozícióját erősíti, ezért várhatóan csak ott lesz érdemi hatása az intézkedésnek, ahol nagyobb számban versenyeznek egymással az új lakásprojektek.

A használt lakásokat érinti a kormány egy másik intézkedése, amely szerint a legalább egy gyermeket nevelő családok 2021. január 1-je után elkezdett lakásfelújításuk felét (legfeljebb hárommillió forintig) visszaigényelhetik az államtól.

Mivel az energetikai korszerűsítéstől a fürdőszoba, a konyha vagy lakószobák teljes felújításáig mindenre kiterjed a támogatás, a használók komfortjának növekedése mellett ezeknek a lakásoknak az értékesíthetősége is javulni fog.

téglalakás újépítésű ingatlan Covid-19 járvány panellakás ingatlanpiac Otthon Centrum
Kapcsolódó cikkek