A KSH lakásárindexe szerint 2022 harmadik negyedévében a lakásárak növekedési üteme megtorpant, az előző negyedévhez képest az emelkedés mindössze 1 százalék volt. Ez különösen annak fényében alacsony ütem, hogy az első negyedévben még 9,4 százalékkal ugrottak fel a lakásárak. Ugyanakkor az éves növekedés még így is 21 százalék volt 2022-ben.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Uniós összevetésben a hazai lakásárak növekedése rekordszintű: 

2010-hez képest 2022 harmadik negyedévére a lakásárak 2,7-szeresükre emelkedtek. Hasonló volt a tempó Ausztriában és Csehországban (2,3-2,4-szeres emelkedés), ugyanakkor Romániában csak 16 százalékkal drágultak a lakások.  

A lakásár-növekedés 2022-es megtorpanása nem meglepő. Egyrészt korábban erős felhajtó erő volt az új lakások építésének meredeken emelkedő költsége, ami a használt lakások árát is feljebb húzta. Ugyancsak emelte a korábbi időszakban az árakat a hitelboom (CSOK, Babaváró kölcsön stb.), ami olcsóbbá tette a hitelfelvételt, illetve biztosította a kellő önerőt. Szintén segítette az áremelkedést a gyors bér- (kereset) bővülés és a külföldiek hazai ingatlanszerzése is. 

2022 közepére a lakásárak emelkedése elérte azt a szintet, hogy már a lakáshitelek önerejének az előteremtése is alig-alig lehetséges a többség számára, illetve az emelkedő kamatszint is kiszorító hatású. 

Emellett a fogyasztói árak emelkedése a hiteltörlesztésre fordítható forrásokat is erősen mérsékli. A fogyasztói árak tartósan magas növekedése, a rezsicsökkentés csökkentése, valamint a vállalkozások béremelési képességének beszűkülése mellett nem meglepő, hogy a lakásárak növekedése megtorpant. 2023-ban az eddig ismert adatok és várakozások alapján jelentős lassulás várható az újlakás-piacon, ami az árak alakulására is kihat. 

A lakáshitelezés tavaly megindult visszaesése a keresletet csökkenti, aminek egyik bizonyítéka, hogy a tranzakciószám már 2022 második negyedévében is 39 százalékkal esett, illetve az MNB becslése szerint a harmadik negyedévben 22,6 százalékos volt a csökkenés 2021 azonos negyedévéhez képest.

Ha a nettó keresetek emelkedésével hasonlítjuk össze a lakásárak alakulását, láthatjuk, hogy a leggyorsabb lakásár-növekedést mutató országokban az áremelkedés meghaladta a keresetek növekedését, ami a megfizethetőséget csökkentette. Ha a teljes munkavállalói körre nézzük a keresetek emelkedését (84 százalék 2010-hez képest 2021-re), akkor a hazai lakások már erősen túlárazottnak tűnnek. Ez pedig rövid távon a lakásárak esésével hozható egyensúlyba, illetve, ami valószínűbb, a lakásárak hosszabb távú stagnálásával.