Az elmúlt években jócskán megnőtt azoknak a középkorúaknak az aránya, akik saját lakással rendelkeznek – derült ki a K&H harmadik negyedéves kutatásából. A 30–59 éves korosztály 75 százalékának van saját ingatlana. Négy évvel ezelőtt ez az arány 64 százalék volt.

eladó lakás
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A vizsgált tábor több mint fele családi házban lakik, a válaszadók 56 százaléka közölte ezt. 

Ötöde a megkérdezetteknek lakótelepi panellakásban él, 10 százalék társasházban, 8 százalék lakóparkban és 7 százalék sor- vagy ikerházban.

Ennek a körnek átlagosan 82 négyzetméteres a lakása, de például a fővárosban az átlagos méret 62 négyzetméter.

2019-ben még a középkorúaknak csak a 64 százaléka rendelkezett saját ingatlannal, azóta ez az arány fokozatosan növekszik. 2020-ban 66, 2021-ben és 2022-ben pedig egyaránt 70 százalékos volt a mutató.

Szakértő a Pluszról: utoljára az MNB Zöld Otthon Programja volt ilyen kedvező hitelkonstrukció

Az éjjel megjelent jogszabálytervezet számos pontban tisztázza a igénylési feltételeit, amelyek közül az első lakás megvásárlásával kapcsolatos rendelkezéseket várták talán legtöbben. Ennek megvásárlásához elég lesz 10 százalék önerő is. Az ügyfelekért kiélezett versenyt várnak a pénzügyi szakértők, miután a támogatott hitel induló költségeit is maximálná az állam 300 ezer forintban.

 

Kiürül a mamahotel

A K&H felméréséből az is kiderült, hogy a 30–59 év közötti korosztály egyre kisebb mértékben él a szülei tulajdonában lévő ingatlanban. 2019-ben még 19 százalékuk élt a mamahotelben, de az idei harmadik negyedévre ez már 12 százalékra esett vissza.

Emellett a bérletben élők aránya a felmérés szerint 12 százalék. 

Ebben az adatban is javulás történt 2019-hez képest, amikor még 16 százaléka volt a középkorúaknak bérlő.

A lakásszerzés átlagosan 12 éve történt, bár ez korcsoportonként erősen változó. A 30-as korosztály például az elmúlt 5 évben szerzett ingatlant. A K&H azt is hozzátette, hogy a lakástulajdonosok nagy része az elmúlt öt évben az ingatlan értékének fejlesztésébe fektette a pénzt.