Sokkoló adatok: közelítenek a debreceni albérletárak a budapestiekhez
Változott a helyzet a budapesti albérletpiacon májusban – derült ki az KSH–Ingatlan.com lakbérindexéből. Áprilishoz képest 1,4 százalékkal emelkedtek a budapesti bérleti díjak, szemben egy hónappal ezelőtti félszázalékos csökkenéssel. Az országos lakbérek növekedési üteme viszont lassult, májusban 0,7 százalékos már csak a havi drágulási ütem.

Plafonközeliek az albérletárak
Balogh László, a vállalat vezető gazdasági szakértője az adatokat ismertetve elmondta azt is, hogy éves összevetésben az országos átlagos lakbérek 10,5 százalékkal, a budapestiek 10,8 százalékkal nőttek. Éves szinten az országos és a budapesti drágulásnál nagyobb mértékben, 11,2–14,7 százalékkal nőttek az átlagos lakbérek a dél-dunántúli, az észak- és dél-alföldi régióban.
Az albérletárak emelkedése nagyban köszönhető annak, hogy az átlagfizetések jelentős, két számjegyű emelkedést mutatnak a tavalyi szintekhez képest.
A drágulás miatt pedig a bérleti díjak már súrolják a fizetőképesség felső határát. Ezt jól szemlélteti, hogy idén az albérletárak havi növekedési üteme lefeleződött, vagyis a januári 1,5 százalékról 0,7 százalékra mérséklődött – tette hozzá a szakember.
A bérlők és a bérbeadók is készülnek már a főszezonra
Az áprilisi, havi szintű számokból látott megtorpanás után májusban bekövetkezett fővárosi albérletdrágulásban szerepet kapott az is, hogy a kereslet is felélénkült, ami a nyári albérletpiaci főszezon előszele lehet.
Ilyenkor azok a bérlők aktivizálják magukat, akik az egyetemisták és főiskolások július végi rohama előtt szeretnék megtalálni a következő otthonukat
– fogalmazott Balogh László.
Az Ingatlan.com adatai szerint a bérbeadók is készülnek már az albérletszezonra, mert a kínálat egyre nagyobb ütemben bővül. A kiadó lakóingatlan-hirdetések száma 40 százalékkal nagyobb a két évvel ezelőttinél, június elején összesen országosan több mint 14 ezer kiadó lakásból és házból válogathattak a bérlők. A fővárosban pedig több mint 9 ezer lakóingatlan vár bérlőre. Az átlagos bérleti díj Budapesten 250 forint. Továbbra is a XI., a XIII. kerületben a legnagyobb a kínálat, ezekben a városrészekben egyaránt 260 ezer forint az átlagos lakbér.
A legerősebb albérletpiaccal rendelkező vármegyeszékhelyek, egyben fontos egyetemvárosok közül
Debrecent 230 ezer forintos átlagos havi bérleti díj jellemezte június elején.
A szegedi albérletek 159 ezer, a pécsiek 140 ezer, a győriek 180 ezer forintnál tartottak ekkor, Miskolcon viszont alacsonyabbak az árak, az átlagértékük ugyanis havonta 110 ezer forint volt június elején.


