Karrier

Magyar iskolákban is kutatják az egészséges internethasználatot – a videójáték, a szerencsejáték és a pornó a fő ellenfelek

Három magyar oktatási intézmény is benevezett egy úttörő európai kutatásba. A projektben azt vizsgálják, hogyan interneteznek a 12–16 éves diákok, miként ismerhető fel, ha a használat már káros, és mit lehet tenni a mentális egészség védelme érdekében. Mindehhez sok ezer tinédzsert toboroznak, akik nemcsak a felmérésben, hanem egy mobilapplikáció fejlesztésében is részt vehetnek.

Főleg a gyerekek érdekében, ráadásul a gyerekek segítségével kutatják egy nemzetközi projekt keretében, hogy a fiatalok miként használják az internetet, hogyan ismerhető fel az egészségtelen használata, és hogy ezek után mit lehet tenni. Magyarországról is van három iskola a részvevők között.

internet
Magyar diákok is részt vesznek az egészséges internethasználatot kutató projektben / Fotó: Shutterstock

Becslések szerint a világ lakosságának 10-17 százalékát érinti az internet problémás használata – hívta fel a figyelmet az ELTE, a projektben részt vevő egyik hazai oktatási intézmény.

A kutatási téma komolyságát és a helyzet súlyosságát jelzi, hogy számos online tevékenység, például a videójátékozás, az online szerencsejáték, a pornográf tartalmak nézése vagy a közösségi hálózatok túlhasználata, illetve a kontroll elvesztése súlyos problémákat okoz az egyéneknek és családjaiknak egyaránt. 

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a szerencse-, illetve videójáték-használati zavart és a kényszeres szexuális viselkedészavart hivatalosan is mentális zavarnak tekinti.

A University of Hertfordshire professzora, Naomi A. Fineberg által vezetett nemzetközi projekt a szülőket, tanárokat, gondviselőket és egészségügyi szakembereket támogatja majd a problémás internethasználat kockázatainak azonosításában, illetve annak megértésében, hogy ezek milyen veszélyekkel járnak.

Kik és hogyan vehetnek részt?

A projekt a digitáliseszköz-használat közösségi életre és mentális egészségre gyakorolt hatásával foglalkozó BootStRaP- (Boosting Societal Adaptation and Mental Health in a Rapidly Digitalizing Post-Pandemic Europe) programban valósul meg, amit a Horizon Europe-program, az Egyesült Királyság kutatási és innovációs programja, valamint a svájci Oktatási, Kutatási és Innovációs Államtitkárság támogat.

A projekt 14 ország 22 egyetemének a közreműködésével indul, ugyanakkor Európa-szerte több ezer tinédzsert toboroznak iskolákon keresztül, hogy megtudják, miként használják a fiatalok az internetet, és ez hogyan függ össze a jóllétükkel.

Az úttörők közé tartozik három magyar oktatási intézmény is, kettő Budapesten, egy vidéken:

  • a fővárosban az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, illetve
  • a Deák Diák Ének-zenei Általános Iskola és Gimnázium,
  • Szombathelyen pedig az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.
Demetrovics Zsolt, a projektben közreműködő egyik hazai kutató / Fotó: ELTE

Idehaza az ELTE PPK Pszichológiai Intézet kutatói, köztük Demetrovics Zsolt, Felvinczi Katalin és Czakó Andrea is közreműködnek a projektben.

„Ez a nagy volumenű európai együttműködés kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy hozzájáruljunk a fiatalok egészséges internethasználatát támogató módszerek kidolgozásához” – mondta Demetrovics Zsolt, aki szerint az eredmények közvetlenül is alkalmazhatók lesznek minden részt vevő országban.

Milyen az egészséges internethasználat?

A hivatalos tájékoztató szerint a benevező iskolákban 12 és 16 éves kor közötti diákokkal beszélnek a kutatók, akik természetesen a szülőket is tájékoztatják a dolgok állásáról. Iskolánként egy tanár és két diák nagyköveti kinevezést is kap. 

Az érintett korosztály tagjait pedig közvetlenül is bevonják a kutatási folyamatba és a mobilalkalmazás fejlesztésébe is.

A projektben részt vevő diákoknak a következők a teendőik:

  • letölteni egy applikációt az okostelefonjukra,
  • alaposan végigolvasni a tájékoztatót, és ha egyetértenek, elfogadni a szabályzatot (ehhez 16 év alatt szülői beleegyezés is szükséges),
  • hat hónapra csatlakozni a kutatáshoz,
  • amelynek során meghatározott időpontokban az appban kell válaszolni a feltett kérdésekre.
Teenagers,Playing,Video,Games,At,Home
A túl sok videójáték az egyik legnagyobb veszély / Fotó: Shutterstock

A felmérés befejeztével a szakértők megfogalmazzák az egészségesebb internethasználat irányelveit, és meghatározzák, hogy a viselkedésbeli változások miként csökkenthetik a kockázatokat, és hogyan akadályozhatják meg a problémás internethasználat kialakulását.

Célunk, hogy szilárd tudományos bizonyítékokon alapuló globális politikai ajánlásokat fogalmazzunk meg a problémás internethasználat kezelésére

– összegzett dr. José M. Menchon professzor, a projekt Társadalmi és Politikai Változások munkacsoportját vezető kutató.

 

 

szerencsejáték Pornóapáti internet ELTE
Kapcsolódó cikkek