Növekedésre számítanak a gépjárműimportőrök
A személyautók piacán is 18 százalékos növekedést prognosztizálnak, 160 ezer személygépkocsi forgalomba helyezésére számítanak az idén. Ezen belül 2000 lehet a tisztán elektromos autók száma, ami 54 százalékos növekedés az előző évhez képest, és 1000 plug in hibrid autót adhatnak el, ami 30 százalékkal haladja meg a tavalyi értékesítést az egyesület várakozása szerint.
Az MGE előrejelzésében 30 ezer új kishaszonjármű forgalomba helyezése szerepel, ami 13 százalékkal több a tavalyinál.
A nagyhaszonjárműveknél 11 százalékos növekedést, 7000 új forgalomba helyezést várnak, a buszoknál 21 százalékos növekedésre, 800 új buszra számítanak, a motorkerékpárok forgalmazásában pedig 10 százalékos bővülést jeleznek, ami 3300 új jármű forgalomba helyezését jelentené – mondta az MGE ügyvezető elnöke. A közúti pótkocsiknál ugyanakkor 14 százalékos csökkenést valószínűsítenek, így 3800 új pótkocsi kerülhet forgalomba – tette hozzá.

Erdélyi Péter elmondta: tavaly már jelentős mértékben tértek vissza a magánvásárlók a személyautók piacára. Erre az idén is számítanak, egyebek mellett a biztosabb munkahelyek, a magasabb jövedelmek, a hitelfelvételi, illetve a hitelezési kedv növekedése, valamint az alacsony kamatok miatt.
A kishaszonjárművek forgalmának idei bővülését segíti a növekedési hitelprogram újraindulása.
A cégautók, flották bővüléséhez jelentős tartalékokat ugyanakkor már nem lát a gépjárműimportőrök egyesülete. Az ügyvezető elnök ismertette: az Európai Unióban átlagosan 587 gépkocsi jut ezer lakosra, Magyarországon ez a szám 394. Az EU-ban az autók átlagos kora 11 év,
Magyarországon több mint 14 év.
A Magyarországra behozott használt autók átlagéletkora 12 év fölött van, a teljes importnak csak 48 százaléka új jármű. Az adatok szerint a magyar autópark 84 százaléka 10 évesnél idősebb.