A Lidl Magyarország hétfőtől ismét 70 termék fogyasztói árát csökkentette – jelentette be a legnagyobb hazai kiskereskedelmi lánc.

kisker
Budapest 2020.07.04.LIDL áruházfoto:
Fotó: Vémi Zoltán / VG

Ezúttal a pékáru is bekerült az árcsökkentett termékek körébe, 

összesen 17 különféle pékáru ára mérséklődött.

Így például 

  • az 1 kilogrammos félbarna kenyér ára 50 forinttal, 695 forintra csökkent,
  • az 1 kilogrammos szeletelt fehér kenyér ára szintén 50 forinttal lett olcsóbb, és 899 forintra mérséklődött, 
  • a sajttal szórt nosztalgiakifli ára is 20 forinttal csökkent, 
  • míg a fahéjas tekercs 10 százalékkal lett olcsóbb. 
  • Jelentős mértékben, 20 százalékkal csökkent a kilós kiszerelésben elérhető baromfirudacska ára is, amelyet mostantól 949 forintért vehetnek meg a vásárlók.

A Lidl Magyarország emlékeztetett rá, hogy január eleje óta folyamatosan csökkenti a fogyasztói árakat: eddig több mint 300 termék árát vitték lejjebb. Ezek között helyet kaptak a különféle tejek és tejtermékek, így például a sajtok és a vajak, a száraztészták és a rizs is. A szendvicsfeltét ugyancsak tartósan alacsony áron érhető el, miután 11 százalékkal mérséklődött az ára, a gyorsfagyasztott csirkemájért (500 gramm) 16 százalékkal kell kevesebbet fizetni. Tetemes mértékben, 29 százalékkal csökkent az Alesto kaliforniai dióbél ára is, ami az eddigi 1699 forint helyett 1199 forintért szerezhető be.

Az Aldi robbantotta ki, a Lidl folytatta az árháborút

A pékáru árának csökkentése új elem a több mint két hónapja tartó árháborúban, amelyet a kiskereskedelmi láncok vívnak egymással. Az első lövést az Aldi adta le még február elején, és a vaj árának csökkentésére irányult. 

A lépés egyrészt egy másfél évig tartó drágulási folyamatnak vetett véget a boltokban, másfelől pedig erős nyomás alá helyezte a versenytársakat.

Többen azonnal le is követték az Aldi húzását: a CBA, a Lidl és a Penny is lefaragta a vaj árát. Később a Lidl átvette a kezdeményezést, és azt jelentette be, hogy 200 termék árát csökkentette. Az Aldi válasza márciusra csúszott át, amikor meghirdette a trappista sajt árcsökkentését. A CBA reagált először, sőt arról is tájékoztattak, hogy megkezdik a száraztészta árcsökkentését. Aztán a Lidl a Világgazdaságnak jelentette be, hogy ugyancsak olcsóbbá teszi a trappistáit. De itt nem állt meg, és azt is közölte, hogy januártól ez idáig már 300 termék árát vitte lejjebb. Kis spéttel ugyan, de a SPAR is tucatnyi terméknél alkalmazott árkorrekciót, ezek mától élnek is. Minden hétre újabb akciókat ígér. 

A legújabb csapás az árháborúban most a Lidlé  a kenyérárak csökkentésével. Azonban borítékolható, hogy a válasz nem késik sokáig a versenytársak részéről.

Eljött az igazság pillanata a boltokról: tovább zuhan a forgalom, a vásárlók ítéletet mondtak az áremelésekről

Árcsökkentés: hiába árazták le több száz terméküket a kiskereskedelmi láncok, köztük a Lidl és az Aldi is, a volumen már második hónapja vaskos mínuszt mutat.