BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megtámadták a magyar Pepcót – több milliárd forint a kár

A cég rendőrséghez fordult, miután hackertámadást áldozata lett. A Pepco egyelőre nem tudja, vissza lehet-e szerezni az ellopott pénzt.

Adathalász-támadást intéztek a Pepco magyarországi üzletága ellen – közölte a kiskereskedelmi társaság.

Warsaw,,Poland,-,April,2022:,The,Logo,Of,The,Pepco
Megtámadták a magyar Pepcót – több milliárd forint a kár. Fotó: Shutterstock

A Pepco bejelentése szerint mintegy 15 millió eurót veszített a hackertámadásban. 

Ez átszámítva mintegy 6 milliárd forintnak felel meg.

A Pepco csoport úgy fogalmazott, egyelőre nem világos, hogy a pénzösszeget vissza lehet-e szerezni. Ugyanakkor azt is jelezték, hogy erőfeszítéseket tesznek a banki partnereiken és a rendőrségen keresztül is ennek érdekében.

Némiképp megnyugtató, hogy a jelenlegi információk szerint úgy tűnik, az incidens nem érintett semmilyen ügyfél-, beszállítói vagy dolgozói adatot. A Pepco azt is hangsúlyozta, hogy a csoport erős mérleggel rendelkezik, több mint 400 millió eurós likviditással készpénz- és hitelkeretből, illetve továbbra is erős cash flow-t termel a működéséből. További részleteket azonban nem közölt az adathalász-támadásról, így azt sem tudni, az pontosan mikor történt.

Azt ugyanakkor leszögezték, hogy rendkívül komolyan veszik a pénzügyi ellenőrzéseket és az informatikai biztonságot, éppen ezért most a teljes informatikai rendszer és az összes folyamat csoportszintű felülvizsgálatát végzik, hogy a jövőben ezek erőteljesebben biztosítsák az üzletmenetet. A Pepcónak 248 üzlete van Magyarországon, az első negyedévben pedig csoportszinten 1,9 milliárd eurós árbevételt ért el.

Fájdalmas döntést hozott a Pepco: nem megy jól a bolt, 73 üzletet zárnak be

Bezárja 73 üzletét és kivonul az osztrák piacról a Pepco, mert a diszkont-kiskereskedelmi lánc nem tud megfelelő megtérülést elérni az országban.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.