Kijózanító információ vált ismertté az orosz boltóriás, a Mere magyarországi terjeszkedése kapcsán. Az erről szóló hír tavaly április óta tartja lázban a magyar vásárlókat. Azóta több fejlemény is napvilágot látott, de a konkrétumok, pláne a Mere boltnyitásai elmaradtak. Mint a Világgazdaság megtudta, nem véletlenül.
A történet április 1-jén robbant be, amikor körbejárta a hazai sajtót, hogy az orosz hátterű Mere boltlánc magyarországi terjeszkedésbe kezd. Ennek alapja egy e-mail volt, amelyet az orosz diszkont képviselői küldtek ki még február végén potenciális üzleti partnereiknek. Ebben tényként szerepelt a magyar piacra való belépés, olyannyira, hogy a beruházási terveket is megosztották.
Összehasonlításul: a Lidlnek van körülbelül ennyi üzlete – de nekik ehhez nagyjából 15 évre volt szükségük –, a 700 milliós árbevétel pedig a legutóbbi adatok alapján top 10-en belüli pozíciót jelentene az itthon működő kiskereskedelmi hálózatok között.
Tehát egészen pontos koncepcióról volt szó, ennek ellenére mind a magyar kormányzat, mind a hazai piac semmit sem tudott a Mere érkezéséről. Ez masszív gyanúra adott okot, azonban lapunk a nyáron bennfentes forrásoktól bizonyosságot szerzett arról, hogy az orosz bolt valóban itt van, és nagyon is komolyan gondolja a magyarországi boltnyitást.
Ugyan az éven belüli 20 bolt és a három éven belüli 200 boltos hálózat létrehozása nem fedte a valóságot, de az orosz lánc három körben öt-öt, tehát összesen 15 üzletet valóban ki akar/akart alakítani Magyarországon. A Világgazdaság információi szerint az eső három Mere-bolt Budapesten, a IV. kerületben, majd Vácon és Szegeden lenne vagy lett volna. Ennek viszont előfeltétele, hogy megkapják a hatósági engedélyeket.
Tavaly tavasszal úgy állt a dolog, hogy ehhez a Mere összeállította és hamarosan be is adja a vaskos dokumentációt, amely a boltnyitás engedélyezéséhez szükséges. Erre az úgynevezett plázastop miatt van szükség, amely alól a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal adhat felmentést. Ők az illetékes szakhatóság a nagyobb kereskedelmi építmények építéséhez, bővítéséhez.
Ennek lényege, hogy a 400 négyzetméternél nagyobb bruttó alapterületű kereskedelmi ingatlanoknál az építés, az átalakítás és minden nem építésiengedély-köteles változtatás (felújítás) is szakhatósági jóváhagyáshoz kötött. Az oroszok előzetesen úgy kalkuláltak, 2024 nyarára születhet döntés, hogy a Mere zöld lámpát kap-e a magyarországi terjeszkedésére.
Ennek azonban semmiféle nyoma nem volt sem akkor, sem az ősszel, sem pedig az év végéig. Lapunk – ahogy más sem a magyar sajtóban – nem tudta elérni a kiskereskedelmi láncot, viszont a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal többszöri levélváltást követően már nyilatkozott az ügyben.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy adott-e be hozzájuk a TS Retail Kft. vagy a Mere-bolt magyarországi terjeszkedése kapcsán más jogi személy boltépítéshez szükséges engedélyezési kérelmet. A TS Retail Kft. az a cég, amely álláshirdetéseket tett közzé tavaly, amelyekben dolgozókat keresett az orosz bolthoz.
Még 2023 januárjában alapították, az Opten nyilvántartása szerint abban az évben nulla forint árbevételt termelt, és mínusz tízmillió forint adózott eredményt. Jegyzett tőkéje 260 millió forint, fő tevékenysége pedig élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem. Tulajdonosa a szerbiai (a Mere déli szomszédunknál már javában működik) bejegyzésű Hung Trade DOO Beograd. Ennek a vállalatnak ugyanazok a tulajdonosai, mint az oroszországi Merének, vagyis
Összefoglalva tehát a TS Retail Kft. a Mere magyarországi leánycége. Ezért is indokolt és logikus, hogy a boltnyitási adminisztrációs folyamatot – ha egyáltalán zajlik ilyen – ez a társaság bonyolítja. A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal azonban meglepő választ adott. December végén ugyanis arról tájékoztatta a Világgazdaságot, hogy
a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalhoz a TS Retail Kft. boltépítéshez szükséges engedélyezési kérelmet nem nyújtott be.
Arra, hogy a Mere-bolt magyarországi terjeszkedése kapcsán más jogi személy esetleg eljárt-e, már kitérő reakció érkezett. „A kormányhivatal nem rendelkezik olyan nyilvántartással, amely a benyújtott kérelmeket a kérelmező által építeni kívánt bolthálózatok szerint tartja nyilván” – fogalmazott.
Vagyis a Mere magyar leánycége eddig egyáltalán nem indította el a boltépítést Magyarországon. Annak pedig csekély a valószínűsége, hogy más viszont igen, pláne hogy az ígéretek ellenére 2024-ben egyetlen magyarországi Mere sem nyílt meg.
Ezzel együtt sem lehet azt kijelenteni, hogy a Mere nem jön Magyarrszágra. Úgy tudjuk, hogy az oroszok már a Covid előtt eldöntötték, hogy belépnek a magyar piacra. Ezt a járvány keresztülhúzta, de aztán 2023 második fél évében újra napirendre került az ügy. Csakhogy háromszor is kicsúsztak az első boltnyitás tervezett dátumából, ami a legutóbb 2024 május legvége volt.
Aztán jött a negyedik dátum, a tavaly év vége. Azonban azt sem sikerült tartani. Így aztán annyi biztosan elmondható, hogy a Mere mostanra legalább négyszer már kifutott a magyarországi terjeszkedés határidejéből, ez pedig minimum kétségessé teszi a szándékaik komolyságát. Pedig az ötlet egyáltalán nem hamvába holt. Azt érteni kell, hogy ha
a Mere valóban boltot nyitna, azzal egy új kiskereskedelmi modell jelenik meg itthon.
Ugyan előszeretettel nevezik orosz Lidlnek vagy Aldinak, de ez nem igaz, a Mere teljesen más elv szerint működik. Kevésbé kényelmes, hiszen a megközelítése egyértelműen autós közlekedést feltételez, de cserében akár harmadával is olcsóbb lehet, miután az árrését a szokásos 45–60 százalékos kiskereskedelmi szinthez képest 15 százalékon tartja.
Tehát a Mere egyértelműen a magyar vásárlók legendásan hangsúlyos árérzékenységére apellál az üzleti modelljében. Minden bizonnyal nem is megalapozatlanul. Csakhogy ennek kiaknázására kellenének üzletek is. Ha egyszer mégis lesz Mere-bolt Magyarországon, az valahogy így nézhet majd ki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.