BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tisztújítás az SZDSZ-ben: Demszky, vagy Fodor

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az SZDSZ hét végi tisztújító-programalkotó küldöttgyűlését megelőző nyilatkozatokból kitűnik: a főpolgármester hívei biztosra veszik, hogy Demszky Gábor lesz a párt új elnöke. Az elmúlt hetekben támogatottságom növekedését tapasztaltam -- mondta lapunknak Fodor Gábor, a másik elnökjelölt.

A legutóbbi közvélemény-kutatások az SZDSZ támogatottságának növekedését mutatják, ami egyszersmind jelzi: a párt lehetséges szavazói várakozással tekintenek a megújuló vezetés majdani ténykedése elé. Az SZDSZ e hét végére előre hozott tisztújítása keretében nemcsak új elnököt választanak a küldöttek, hanem az ügyvivői testület (üt) összetétele is megváltozik. A résztvevők emellett szavaznak az országos tanács (ot) 20 tagjáról is. A párt legfőbb döntéshozó fóruma elfogadja a hosszú távú stratégiai programot. Miközben az SZDSZ mindkét elnökjelöltje az Orbán-kormány leváltását tartja a legfontosabb célnak, az is napirenden van, hogy az MSZP-vel kapcsolatos pártálláspont megfogalmazódjék.
Mint közismert, a szombati választáson két elnökjelölt méreti meg magát. A Magyar Bálint megüresedő helyéért folyó küzdelemben Fodor Gábor annak ellenére száll versenybe Demszky Gáborral szemben, hogy a főpolgármestert már a kezdetektől biztos befutóként tartják számon hívei. Nemcsak ők, hanem a média is esélytelennek tartja a volt kultuszminisztert, ám Fodor Gábor lapunk kérdésére azt állította: az elmúlt hetekben támogatottságának növekedését tapasztalta. Több SZDSZ-es politikus a Világgazdaságnak azt mondta: Fodor Gábor jó kampánya révén -- főként Budapesten -- valóban erősödött.
A két elnökjelölt retorikája -- elsősorban a személyi ügyek terén -- szembetűnően különbözik. Demszky Gábor nyíltan kijelentette, győzelme esetén nem szívesen dolgozna egy csapatban Fodor Gáborral vagy Bauer Tamással. Fodor Gábor viszont fenntartja álláspontját, elnökké választása esetén miniszterelnök-jelöltként és az SZDSZ országos listájának első helyezettjeként számítana Demszky Gáborra.
A tisztújítás másik fontos kérdése az lesz, hogyan áll össze a párt üt-je. A majd kéttucatnyi jelöltből hat fővárosi és hat vidéki politikus kerül be a testületbe. A szabad demokraták biztosra veszik többek között Böhm András, Hack Péter, Szent-Iványi István, Kis Zoltán és Wekler Ferenc bejutását. Ezt a "versenyt" is befolyásolhatja Demszky Gábor elnökké választása. Ez esetben például információink szerint visszalép a jelöléstől Bauer Tamás. Fodor Gábor azt mondta: ha nem ő lesz az elnök, akkor a küldöttgyűlésen dönti el, megméreti-e magát az üt-tagságért. Ehhez az kell, hogy a hozzá hasonlóan gondolkodók, mint például Bauer Tamás vagy az új generációs Gusztos Péter szintén esélyesek legyenek -- tette hozzá.
Az elnökválasztás végkimenetele befolyásolja a parlamenti frakció vezetőjének kilétét is. Ha Demszky Gábor nyer, Kuncze Gábor frakcióvezető hétfőn várhatóan bejelenti lemondását. A képviselőcsoport azt követően egy hét múlva választja meg utódát. A legesélyesebbnek a posztra Szent-Iványi Istvánt tartják a szabad demokraták.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.