Több száz milliós beruházás és ugyanekkora nagyságrendű éves forgalom a tét a műszeres televíziós nézettségmérő rendszer üzemeltetésének birtoklásánál. Magyarországon 1992 óta az AGB Hungary -. olasz központú hálózat tagjaként -. szolgáltatja az adatokat a televíziós piac alakulásáról. E szegmens a mért összreklámköltés körülbelül felét, az idén 40 milliárd forintot nyel el, a hirdetési pénzeket az ügynökségek a nézettségi adatok alapján költik el. Az AGB 820 háztartásban szerelte fel a lakosság összetételét reprezentatív mintán tükröző műszereit, amelyek segítségével naponta, szinte bármilyen csoportosításban képes adatokat szolgáltatni a nézők televíziózási szokásairól.
Az elmúlt években többször felvetődött, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, bizonyos idő után nyílt versenyen mérkőzzenek meg a mérés iránt érdeklődők; az időről időre felvetődő kétségek, sőt gyanúsítások az adatok manipulálásáról is felerősítették ezt. A legutóbbi hosszabbítás után az év végén járnak le a televíziók és az ügynökségek szerződései az AGB-vel.
A GfK Hungária piackutató cég -- miként a korábbi években -- most is szívesen megpályázná a nézettségmérés lehetőségét. Kozák Ákos igazgató elmondta, hogy jelentős nemzetközi referenciákat tudnak felmutatni, Németországban, Ausztriában, Belgiumban, Hollandiában és Svájcban a GfK végzi a mérést, Franciaországban pedig érdekelt a hálózatot mőködtető cégben; Magyarországon 11 éve vannak jelen. Kozák Ákos bízik abban, hogy most végre lehetőség lesz a megméretésre.
Az alkalmazott megoldástól függően 6--9 hónap alatt telepíthető a jelenlegivel azonos méretű rendszer, költségét a GfK vezetője 500-700 millió forintra becsüli. Ez az általánosan elfogadott öt év szerződési idő alatt megtérülhet.
A váltás lehetőségéhez a tévék és a hirdetők közös elhatározása szükséges. A nyáron a Magyar Televízió azt tervezte, hogy nem köt újabb szerződést nyílt versenyeztetés nélkül, ám mára visszalépett ettől, valószínűleg a reklámszakma figyelmeztetése miatt. Úgy tudjuk, hogy más médium sem utasítaná el a tendert. Az Ogilvy and Mather reklámügynökség vezérigazgatója, Csepregi Miklós (nemrégiben még a Magyar Reklámszövetség elnöke) nem tud arról, hogy szó lenne versenytárgyalás kiírásáról. A kérdést alighanem eldönti az a tény, hogy a piacon megkerülhetetlen Tv 2 -- mint elnökétől, Pintér Dezsőtől megtudtuk -- már aláírta a hosszabbítást az AGB-vel. Ekkora piacon ugyanis két (ráadásul eltérő, egymás adatainak összevetését lehetetlenné tevő) rendszert nem fogadnak el a hirdetők.