BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Bursa egymilliárd forintja

Több egyetem hallgatói önkormányzata azt tervezi, megvétózza az oktatási tárca javaslatát, miszerint az egyetemeknek a hallgatói előirányzat 10 százalékát kellene elkülöníteniük a Bursa-ösztöndíjasok juttatásaira.

Az Oktatási Minisztérium kétféleképp kommunikálta a Bursa Hungarica ösztöndíj forráshátterét -- véli Ocsovai Tamás, a Pécsi Tudományegytem hallgatói önkormányzatának (hök) elnöke. A testület lapunkhoz eljuttatott dokumentációjából kiderül: míg az oktatási tárca folyamatosan hangsúlyozta, hogy a Bursa Hungarica program pénzügyi bázisát egy elkülönített, egymilliárd forintos forrás adja, Kiss Ádám, a tárca helyettes államtitkára az idén január 30-án olyan levelet küldött az egyetem rektorának, melyben javasolja, hogy a hallgatói előirányzat 10 százalékát különítsék el a Bursa-ösztöndíjasok juttatásaira. Ocsovai Tamás nehezményezi, hogy a tárca vezető munkatársai korábban azt állították: a programhoz szükséges pénzösszeget oly módon teremtik elő, hogy 70 ezerről 75 ezer forintra növelik a hallgatói előirányzatot, s ez a plusz lesz majd az ösztöndíj fedezete. A hök-elnök elmondta: szó sincs elkülönített egymilliárd forintról, csak olyan forrásátcsoportosításról, aminek következtében 63 ezerre csökken a 70 ezer forintos normatíva.
Pécs városa egyébként az idén nem vesz részt a Bursa-programban, mert mindössze két napot kapott arra, hogy jelentkezzen rá. Miskolc sem Bursa-város, az egyetem 15 ezer hallgatójának egyharmada helybéli. Herpai Gábor, a Miskolci Egyetem hök-elnöke úgy véli: egyetértési joguknál fogva megvétózzák a tárca javaslatát. Egyrészt azért, mert azzal csökkenne az egyetemi szociális juttatásokra adható forrásháttér, másrészt a jogegyenlőség elvét sértené a 10 százalékos elvonás.
Vasa László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának alelnöke arról számolt be: az ügyben azonnali tárgyalást kezdeményeztek Pokorni Zoltán oktatási miniszterrel.



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.