Egységes MSZP-kommunikáció
Egységes kommunikációs szervezet felállításáról döntött az MSZP elnöksége múlt heti ülésén. Ezzel kapcsolatban több szocialista politikus úgy nyilatkozott lapunknak: egyelőre nem kell "csodát várni" a szocialisták nyilvánosság előtti megjelenésétől, ám elképzelhető, hogy a rendszer létrejötte lassanként szemléletváltozást is eredményezhet. Mindenesetre az összehangolt kommunikációt a novemberi kongresszus határozata sürgette, annak létrejötte időpontjául január végét jelölte meg.
A tervek szerint az országos elnökség mellett működne egy külső szakértőkből álló csoport, amely a "kommunikációs stratégia irányaira, az üzenettartalmakra, a célcsoportokra, a politikai élet tematizálására" tenne javaslatot -- tudta meg a Világgazdaság. Ezek az elképzelések háromhetente kerülnének az elnökség elé, annak elfogadásáról a testület politikai döntést hozna. Ha a válasz "igen", a team találná ki az üzenetek "csomagolását", a fő közvetítő eszközök jellegét, ám ezekre a tervekre is igent kell mondania az elnökségnek. Ezt a mechanizmust is tartalmazza többek között az elnökség által elfogadott javaslat. A dokumentum szól arról is, hogy az elemzéseket, háttértanulmányokat továbbra is a József Attila Alapítvány készíti.
A külső szakemberek megbízása mellett további feladat még a novemberi kongresszus design-jának alkalmazásával a szocialista rendezvények, hirdetések külső arculatának egységesítése. MSZP-s politikusok kiemelték még: a kampány közeledtével elképzelhető, hogy egy-egy külföldi szakértővel is kibővül a tanácsadói kör, ám kommunikációs, pr-cégeknek nem adnak megbízást. Ajánlat egyébként már érkezett a Clinton-, a Blair-kampánystábok tagjaitól is.
Mint ismert, az MSZP-frakción belül pedig létrejött a politikai elemző, valamint a reagáló, illetve a marketingcsoport. A képviselőkből, frakció- és külső szakértőkből álló csoportok feladata lesz, hogy "eladják" a szocialisták parlamenti munkáját, egyes törvényjavaslatokról kialakított véleményüket.


