Fokozott készenlét 13-ára
Eddig mindössze egy, nyilvánvalóan szélsőjobbos demonstrációra kértek engedélyt a rendőrségtől -- mondta lapunknak a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője, Dézsi Mihály, aki megjegyezte, hogy a rendőrségnek a gyülekezési jogról szóló törvény szerint kell eljárnia, így nem mérlegelheti az engedélyek kiadását. A jogszabály szerint minden demonstrációt legalább három nappal megtartásának tervezett időpontja előtt be kell jelenteni az illetékes rendőrkapitányságon. Ezen kívül egyetlen korlátozó elemet tartalmaz a törvény, mely szerint a gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével. Az eddigi egyetlen kérvényező a hungarista Ekrem Kemál György, akinek a szervezete a Batthyány térre kapott engedélyt.
A szélsőjobbos megemlékezések kedvelt helyszínét, a budai vár teljes közterületét -- akárcsak tavaly -- lefoglalták a neonácik elől a különféle szervezetek (Civil Fórum, Pro Libertate, Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, MSZP stb.). Mint ismert, két éve a budai várban mintegy 600-700 szélsőjobbos (jelentős részük külföldről érkezett) keltett megütközést a közvéleményben.
A határőrségnek még nincsenek konkrét információi arról, hogy külföldi nemzetiszocialisták érkeznének hazánkba -- mondta Krisán Attila szóvivő, aki hozzátette, hogy amennyiben mégis jönnének, akkor szigorú ellenőrzésen esnének át, külön megvizsgálnák azt, hogy nincsenek-e kitiltva az országból. Ha valamelyiküknek tiltott önkényuralmi jelképe lenne, nem engednék be az országba.

