BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ősszel létrejön a kampánystáb

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem csak az MSZP, hanem a Fidesz 1998-as választásokon indult jelöltjeinek a szereplését is értékelik majd a szocialisták -- derül ki abból a menetrendből, amely az MSZP választási felkészülésének pontos lépéseit tartalmazza. A dokumentumot egy hete fogadta el a szocialista párt országos elnöksége.

Az MSZP-nek a VII. kongresszusát követő időszak egyik legfontosabb feladata, hogy "szervezetten és összehangoltan felkészüljön az országgyűlési képviselő-választásokra és a kormányzás feladataira" -- ebből a tavaly novemberben elfogadott kongresszusi tételből indul ki az a választási felkészülési menetrend, amelyet egy hete fogadott el az MSZP országos elnöksége. A dokumentum pontról pontra, dátumokhoz, felelősökhöz kötve rögzíti a szocialisták előtt álló, 2002-ig terjedő feladatok listáját. Ezt megelőzően azonban rögzíti, hogy az alkotmány passzusaiból kiindulna legkorábban április 7-én, legkésőbb pedig május 12-én kerülhet sor a választások első fordulójára. Ha pedig előfordul, hogy a parlament a mandátumának lejárta előtt feloszlatja magát, a szocialistáknak 72-92 nap áll rendelkezésükre az előkészületekre.
A felkészülést négy szakaszra osztja az MSZP. Az első időszak a tavalyi kongresszustól 2001 őszéig tart, ekkor a választási program kidolgozása és a jelöltek kiválasztása zajlik. 2002 első negyedévéig kell felkészíteni a jelölteket, majd következik a kampányidőszak, utolsóként pedig a választás és az ott elért eredmények értékelése. A választási folyamat politikai irányítója az elnökség és a választmány.
A felkészülés főbb területei közé sorolja a menetrend -- amely a párt helyi és megyei szervezeteinek feladatairól is szól -- a jelöltek kiválasztását, amelynek szempontjait a testületek tavasz végére kidolgozzák, a jelöltek "véglegesítését" pedig a nyár végéig kell bejezni. Kiemelten kell foglalkozni az 1998-as szocialista és fideszes képviselőjelöltek eredményeinek értékelésével, valamint a jelenlegi képviselők munkájának áttekintésével. A választási programot 2001 nyarának közepén hagyja jóvá az MSZP országos elnöksége, ennek kivonata adja majd a szocialisták választási felhívását. Utóbbiról, valamint az országos listáról, illetve a miniszterelnök-jelöltről az a kongresszus dönt, amelyet a választás első fordulóját megelőző néhány hónapon belül tartanak meg. Az országos listát ezen kongresszus előtt hozzávetőleg egy hónappal véglegesíti az országos választmány, az elnökség javaslata alapján. A menetrend tartalmazza a kampányszervezés másfél évre szóló feladatait, elsőként pedig ezek között rögzíti: 2001 őszén létrejön a kampánystáb.
A felkészülési terv kitér még az MSZP társadalmi beágyazottságának megerősítésére is. Itt arról szólnak, hogy vajon miként lehetne a jelenlegi választói kört bővíteni. Megcélozzák többek között a fiatalokat, a vidéken előket s azokat a társadalmi csoportokat, amelyek azonosulni tudnak a szocialista-szociáldemokrata értékrenddel.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.