Torgyán a párton belül erősít
Nem a képviselőcsoport formális jóváhagyására, hanem érdemi szavazásra van szükség a kisgazda frakció élén történő vezetőváltáshoz: az Országgyűlés házszabályában -- egyébként a többi pártnál is -- a Torgyán József által jelenleg betöltött frakcióelnöki poszt ismeretlen. Így ahhoz, hogy gyakorolhassa a frakcióvezetéshez kötődő jogosítványokat -- többek között a hozzászólások vagy a házbizottsági tagság vonatkozásban --, a képviselőcsoport vezetéséről le kell mondania Bánk Attila jelenlegi frakcióvezetőnek, a honatyáknak pedig a lemondás elfogadása után kétharmados többséggel kell megválasztaniuk Torgyán Józsefet. Erre azonban a mai frakcióülésen nem kerülhet sor, Torgyán ugyanis csak február 15-i hatállyal válik meg miniszteri tisztségétől.
Torgyán várhatóan bírja majd a frakció kétharmadának támogatását. Erre utal, hogy lemondását követően az általa bejelentett döntésekkel kapcsolatosan ugyan volt némi vita a pénteki kibővített elnökségi ülésen, ám végül a polémiát kirobbantó Bánk Attila is elfogadta parlamenti alelnöknek való jelölését. A Torgyán József lemondásával megüresedő miniszteri posztra ugyanis a pártelnökségnek kellett volna jelöltet állítania, ám a miniszter lemondásával egy időben bejelentette, hogy a bársonyszék várományosa Gyimóthy Géza. A "hatáskörelvonást" nem, a jelölt személyét azonban többen is bírálták a parlamenti frakció vezetésével kibővített pénteki ülésen: Bánk Attila mellett Várhelyi András, Horváth Béla és több kisgazda miniszter is megkérdőjelezte Gyimóthy Géza alkalmasságát. Miután azonban a pártelnökség -- szavazás nélkül -- elfogadta a személyi döntéseket, Torgyán József többek szerint biztosra veheti, hogy a frakció egységesen támogatja majd megválasztását a parlamenti alelnökké átlépő Bánk Attila helyére.
Az eddigi antidemokratikus döntési stílusba beleférhet akár az is, hogy a kisgazda frakciót ma arra kérjék, biankó módon, előre válasszák meg február 15-i hatállyal Torgyán Józsefet -- nyilatkozta lapunknak Lányi Zsolt. A volt kisgazda alelnök szerint Torgyánnak azért is sietnie kell, mert a parlamenti hét kezdetével a befolyásolhatóbb képviselők számos behatásnak, fideszes vagy a kisgazda "lázadókkal" történő beszélgetésnek "lennének kitéve", aminek következtében néhány nap után már nem lenne biztosra vehető a frakcióvezetői tisztség megválasztásához szükséges kétharmados támogatás.


