BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ügyészségi feljelentés várható

Nem más vállalkozóknak szemelték ki azoknak az orvosoknak a helyét, akik ellen fegyelmi eljárást indítottak a Szent István Kórházban -- nyilatkozta Molnár Lajos, a kórház főigazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján. Az ügy hátterében a szépészeti sebészet "milliárdos" üzlete áll: a főigazgató szerint a felfüggesztett orvosok a magánpraxis egy részét a társadalombiztosítással finanszíroztatták. Az érintettek ezt nem ismerik el.

A Szent István Kórház két dolgozója ügyében indított fegyelmi eljárás során Csorba Évát elbocsátották, a másik orvos ügyében még nem született döntés -- hangzott el Molnár Lajos főigazgató tegnapi tájékoztatóján. A fegyelmi bizottság -- amelyben Molnár Lajos személyesen képviselte a munkáltatót, hogy "ezzel a nehéz feladattal másokat ne terheljek" -- Csorba Éva vonatkozásában 334 ezer forint anyagi károkozást állapított meg, illetve megítélése szerint olyan szabálytalanságokat tárt fel, amelyek elmosták a határt az orvos közalkalmazotti minőségében végzett gyógyítótevékenysége, illetve magánpraxisban folytatott szépészeti vállalkozása között.
Molnár Lajos szerint az ügy hátterében az áll, hogy a plasztikai sebészet rejtett nagyiparrá nőtte ki magát, amelyben milliárdok forognak. A Szent István Kórház az esztétikai műtétek feltételein igyekezett javítani, és az égéssérült betegek ellátásával foglalkozó orvosokat kívánta legális kereseti lehetőséghez juttatni, amikor alkalmat teremtett arra, hogy vállalkozói szerződés formájában a kórház orvosai az intézmény eszközeivel magánpraxist folytathassanak. Ennek formáját részletes szabályokban rögzítették.
A fegyelmi eljárást annak nyomán indították, hogy -- a főigazgató elmondása szerint -- két orvos ezeket a szabályokat megsértette. Ennek során magánbetegeket társadalombiztosítási állományban dokumentáltak, és plasztikai műtétekhez nem járó társadalombiztosítási támogatást vettek igénybe. Huszonkét beteg esetét vizsgálták meg: ezek közül néhányat a kórház betegeként adminisztráltak, de plasztikai műtéten estek át. A főigazgató szerint a kóresetet megváltoztatták. Ezeket a vádakat az érintett orvosok nem fogadták el, és a gyanúsítást visszautasították.
Molnár Lajos kérdésünkre elmondta: okirat-hamisítás és csalás gyanúja miatt várhatóan büntetőfeljelentést tesznek az ügyészségen. A főigazgató cáfolta, hogy az ügy hátterében az állna, mások pályáznak a jövedelmező helyekre. Bárki szerződhetett a kórházzal, ha vállalta a feltételeket, ehhez nem kellett volna senkit eltávolítani -- érvelt Molnár. Az ügy hatására egyébként is várható, hogy a tulajdonos önkormányzat megszünteti a plasztikai magánpraxis lehetőségét azok esetében is, akiknél nem találtak kifogásokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.