BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árvíz a parlamentben

Letette miniszteri esküjét Vonza András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) új irányítója. A tárca politikai államtitkára Kékkői Zoltán lesz. A parlament tegnapi ülésén napirend előtt az árvíz játszotta a főszerepet.

Mádl Ferenc köztársasági elnök a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) irányítójává nevezte ki Vonza Andrást, miután az a parlamentben letette miniszteri esküjét. Az FVM új első embere tegnap este Orbán Viktor miniszterelnök -- egyes vélemények szerint rendhagyó -- jelenlétében ismertette elképzeléseit a tárca munkatársaival. Információink szerint a miniszter itt jelentette be, hogy a tárca politikai államtitkára Kékkői Zoltán, az FKGP jelenlegi frakcióvezető-helyettese lesz.
A három hete tartó védekezési munkálatok kiadásai ez ideig meghaladták a 3,5 milliárd forintot -- ezt Orbán Viktor jelentette be napirend előtt az Országgyűlés plenáris ülésén. A károk elhárítása és az újjáépítés együttes költsége 25 milliárdot tesz ki. A miniszterelnök tájékoztatása szerint az önkormányzati, egyházi és műemléki épületekben mintegy 531 millió forint értékű kár keletkezett, s az újjáépítés költsége körülbelül 1,8 milliárd körül alakul. A lakóépületekben esett károk mértéke 2,8 milliárdra tehető, a helyreállítás költségét 5,9 milliárdra becsülik. Félmilliárd forintot tesznek ki a gazdasági épületekben bekövetkezett károk, a helyreállítás ennek duplája. A mezőgazdasági károk összege meghaladja a hatmilliárdot. A károsodott árvízvédelmi létesítmények, közutak és a vasúthálózat kárainak helyreállítási költsége 3,5 milliárd, az önkormányzati utak és hidak újjáépítése mintegy másfél milliárd forintba kerül majd. Kiderült az is: három héten belül tárgyalóasztalhoz ül az ukrán és a magyar kormányfő, hogy a jövőbeni árvízi veszélyelhárításról egyeztessenek. A kormánypárti és az ellenzéki frakciók felszólalói egyaránt üdvözölték az árvízzel összefüggő kormányzati lépéseket, és felajánlották támogatásukat a helyreállítási és újjáépítési munkálatokhoz.
A parlamentben a napirend előtti felszólalásokat követően megkezdődött az elektronikus aláírásról szóló törvénytervezet általános vitája, amelyet Stumpf István kancelláriaminiszter expozéjában "az információs rendszerváltás első sarkalatos javaslatának" nevezett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.