BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Boros: Nem zárhatnak ki

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem tart frakcióbeli kizárásától Boros Imre, mert szerinte a FKGP-képviselőcsoport tagjai ezt nem szavaznák meg. Elismerte: a parlamenti frakció három részre szakadt a pártügyeket illetően, de a kormányzati munkában egységes.

Kisebbségbe került Torgyán József a Független Kisgazdapárt (FKGP) frakciójában -- nyilatkozta a Világgazdaságnak Boros Imre megbízott agrárminiszter. Ezzel kapcsolatban megerősítette lapunk tegnapi információit: a képviselőcsoport a kormányzati munkában egységes, pártügyekben viszont három részre szakadt. A legkisebb csoportba tartoznak azok, akik szerint a párt egyenlő Torgyán Józseffel. Ma már legfeljebb négy-öt ember vallja így -- állítja Boros. A másik csoport a polgári platformba tömörült képviselőkből áll, akik a Torgyán nélküli kisgazdapártban látják a jövőt. A harmadik részbe tartozók valahol a kettő között foglalnak helyet, akik ma még nem olyan radikálisan, de sürgetik a pártelnök távozását. Boros Imre szerint az utóbbi két csoport céljaiban tulajdonképpen egynek tekinthető.
Eddigi, PHARE-miniszteri munkájának elismeréseként értékeli Boros Imre, hogy Orbán Viktor nem mentette fel e tisztségéből. Mint ismert, Boros visszahívását a Torgyán vezette pártelnökség kezdeményezte kedden. Orbán döntése Boros szerint azt bizonyítja, hogy a miniszterelnök a kormány működőképességét fontosabbnak tartja a kisgazdabelviszályoknál. Amennyiben most Orbán eleget tett volna Torgyán kérésének, akkor a kormányzati ciklus végéig időről időre újabb kisgazda miniszterek felmentésével és kinevezésével foglalkozhatott volna -- fogalmazott a miniszter.
Mivel Torgyán ma már kisebbségben van, nem számítok arra, hogy a miniszterelnöki döntés után kizárnak a frakcióból -- közölte. Közben tegnap Torgyán közleményben erősítette meg, hogy megszűnt Boros delegálása a kormányba. Boros szerint viszont éppen Torgyánt kellene eltávolítani a pártból. Ennek minél előbb meg kell történnie, ehhez sok eszköz áll rendelkezésre -- jelentette ki.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.